Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - SZEMLE - Káldi János: Sor
lön színt jelentenek azok, amelyekben egy-cgy - kisebb vagy nagyobb - tájegység alkotói jelentkeznek, s föltűnnek ezeknek az antológiáknak a láncában a fiataloké is. A közelmúltban olvashattuk a fiatal baranyai írók és költők kötetét, az Ütközbent, s pár hónappal ezelőtt került asztalunkra az ifjú vasi poéták könyvecskéje: a Sor. A Sor százhúsz oldalas gyűjtemény, benne tíz fiatal alkotó költeményeit találjuk. A könyv szép útraindí tóját Takács Imre írta. A szerzők, éveik számát tekintve, húsz és harminc év közöttiek; Csikós József és Konc József kivételével mindegyik a felszabadulás után született. Egyesek öt-hat, mások több, kilenc-tíz-tizenegy költeménnyel jelentkeznek. Azt hiszem, nem véletlen, hogy éppen az antológia két legidősebb poétája szerepéi viszonylagosan a legérettebb költeményekkel; ka- rakterizálásról csak az ő esetükben lehet szó. Konc József tizenegy verse azt a jó költői szintet mutatja, amit már az Elérhetetlen földben fölmutatott. Erénye, hogy tematikailag sokoldalú; erőteljes, színes, képekben dús költői nyelve van; eredményesen törekszik a tömörségre. A Sor legjobb verseit ő írta. A Csak azt érthetem, az Anakroni dal, a Tél elé révedő szépsége, úgy vélem, meggyőzi a legszigorúbb kritikust is. Csikós József itt található legjobb költeményeit (Gyalog sem, autó sem; Nélkülük nem lennék elég) mór ismertük az Életünkből. A Sorban még egy hasonló szintű, szép költeményével ismerkedhetünk meg, ennek címe: Haragos szívem. Csikós tehetséges fiatal költő, de nagyobb lépteikkel, határozottabban kellene előre mennie legjobb eredményei útján, hogy versei áttörhessék Va.s megye határait. A fiatalabbak közül Nagy Gáspár és Márffy Ibolya Ígéri a legtöbbet. Mondanivalójuk, művészi indulatuk megragadja az olvasót. Látszik, hogy az előző költő nemzedékek legjobbjaitól tanultak és tanulnak: Illyéstől, Weörestől, Pi- linszkytői, Csoóritól. Egyik-másik költeményükben már saját arcuk is megvillan, s ez nagy dolog. Nagy Gáspár költeményei közül a Miszerint és a Rejtegetett tó, Márffy Ibolya csokrából az Ördögök tánca a legemlékezetesebb. Az antológia többi szerzőije is megérdemli, hogy megemlítsük a nevét. Mindegyikük mutat valami olyan értéket, amire talán érdeímes odafigyelni. Devecseri Zoltán finom, tiszta kisképeire, Vadász János „merész” tömörségére, Balogh József rövid költői annotációira, Devecsery László tajtékot dobó verssoraira, morális hevületére, Pödör György fintoros éneklésére, Vinkó József groteszk mozaikokból való építkezésére emlékszik vissza az olvasó, mikor a könyvecskét már letette kezéből. Közös erényük, hogy őszinték, elutasítják a képmutatást, szenvedélyesen ostorozzák az „ ördögöt”: mindazt, ami társadalmunkban rossz, torz, embertelen. Antológiát úgy összeállítani, hogy abból valaki ki ne maradjon, aki jogosan benne lehetne, alig-aiig lehet. Mégis megemlítem, hogy hiányolom Bazsó Mártont, aki a közelmúltban országos díjat is nyert költeményeivel. Nyilvánvaló, mégis ideírom: a Sor szerzőinek nagyobb része sohasem lesz jelentős költő, esetleg még költő sem. Még ezután jönnek az embetpróbáló, költő próbáló évek, ezután jön a bizonyítás ideje. Az „irdatlan messzeség”,, amelynek minden tollforgató nekivág, a többséget elnyeli. Mégis szép ez a pálya. Széppé teszik az esélyek és a veszélyek. Csak aki állandóan csiszolja tehetségét, nem szűnő buzgalommal kalapálja egyéniségét, akiben nem lankad a kitartás, az marad meg. Csak aki tiszta ember marad, az marad meg. 192
