Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 2. szám - Morvay Gula: Utolsó találkozás (elbeszélés)

hangzavar, zűrzavar, szívhangok és szetmrezdülésdk, emlókezástdk és legyintések, (hogy: minden mindegy., minden elmúlik, rongyos hetven évünk van, több nincs. Teve is ivott, szétvetett liálbibal állt a padok között, és almikor rákiáltottak, hogy „mii a bagód, te teve?”, körülnézett, és a levegőt vagdalva mondta: „Nem megyék ki a táblához, mert hogyan mennék ki a táblához, amikor nem alkarok kimenni a táblához. Én, én . . . magához Gara - azaz „Garabonciás” - tanár úrhoz mentem, hiszen tudjátok; be kel­lett volna vonulnom, ki kellett volna mennem a keleti (frontra; a behívót Gara tanár úr írta alá... Teve a 'katedra felé fordult, most éppen ott baktatott a kocsikerék kalapé, ima- laclopós tanár úr, „... ő írta alá, megbízott volt, kezében voltunk mind, mind: kato­nák, parasztok, tisztviselők, ímesteremberék, orvosok és ápolónők, elmentem hozzá, hogy menüsen fel - így volt, tanár úr? r- fordult ‘Garálhoz Iféleségem terhes volt, otthon már (három kisgyerekem van, de nem mentett fel. „Édes gyerekem, fiacskám, maga a tanítványom volt, igen, igen, de beláthatja, nem tehetőm meg, nem menthetem fel magát, mert.. . mert akikor még százezer embert kell felmentenem. Akkor ki megy ki a frontra? Bizonyára nem felejtette el, mit mondtam az egyik apologetikai órán, hogy „Duke et decorum est pro patria (móri”, azaz édes és dicső a hazáért halni”. „Az akkor volt, a találkozás meg most van” - kiabálta a Vörös Teve fellé. „Üllj le, Teve, ülj le, ne áosorogj ott, mint guta a ifaluvégen!” Ezt a sápadtarcú bömbölte. „Gyerekek, emlékeztek, ez a hüilye Teve nem tudja, mit jelenít görögül tenger. „Készük maga, kérem?”. „Tanár úr kérem, én készültem; tenger . .. tenger . .. az ...”. „Men­jen a helyére, keresse ki a szótárból. Thalatüa = tenger, egyben szekunda”. ,,Bahiás, hé, B.ahÍás? Van ezüstöd? Hoztál ezüst evakészlebet Argentínából? Ezüst az órád? A jegygyűrűd is ezüst? Beszélj már Angenüínáról, Eldorádóról!” „El Dorado az Aranyország. Egy uncia ezüstöm sincs otthon. Minek is lenne? Kenyér, tej, pénz, ruha legyen a családnak, de ezüst?” .„Édesapám, hagyd már abba azt a bombázást. Jó, jó. Összedőltek a házak Hol­landiában, Varsában. Meg Franciában. Meg Angliában is, dohát - az akkor volt, most mi a fenének mondanád él megint (ás megint, újból és újból? No, minek? Nem tudsz aludni? Én se tudok. Hagyd a fenébe a háborút. Az akkor volt. Mi? Valaki jár közöttünk? Édesapám, ki járkálna közöttünk? A háború? Pajtás, meg vagy zavarodva, totál zavarodott vagy; voltál orvosnál?” Balos .mondta ezeket osztálytársának, aki egyszer már elkezdte, hogy összedőltek a házak Lengyelországban ..........Láttad ezeket a francia felvételeket? Nesze, kártyázd meg!” Báhiiás elmondta életútját, oda^vlisszia, leírta az argenán pampákat, szájával utá­nozta a süvítő szelet, és felemelte ujját és hangját, 'hogy most valami érdekeset mond. „Szíjostorral (terelik a pampák maihacsordák, a lapos ostor tüzes vasként vág az állat bőrére. Ez az ositorcsapás élete végjéig bélyeg az állaton; ezt a bélyeget soha, semmi­féle gyári eljárással nem lőhet kivenni a bőrből. A női cipőkbe nem kerülhet ilyen bélyeg: ezt ki kell vágni. Jelképes ez: a sZljos,tor-vágás életünk végéig megmarad rajtunk, vagy azokon, akikre rávágunk. Csak ezt akartam mondani.” iGara tanár úr a tábláig sétált, Teve szavai szíven döfték, az ablakhoz állt, kiné­zett a száraz kisvárosi utcára; cigányember ment elöl, utána (felesége, az asszony meg bál kezével kisfiát húzta maga után. „A cigányoknál mindig a férfi megy elöl, nelm az asszony; az ember a osapa-hasító, védi az asszonyt” - gondolta Gara tanár úr. Egy ipairasztasszonyon csak szoknya volt, kendervászoin ingében iide-oda lengett melle. Meg egy öreg, mezítlábas halász, feltűrt nadrágszárral, vállán cipelte a meg-megnyakíló tápíliit. Elszállt belőle a szó, megszakadt benne a gondolat: ezeknek a „fiúknak” már semmit sem mondhat; ez a Teve meg szemével a falihoz szegezi őt. Most beszélget Teve, hátra forog, nevetgél, de Garát szóhoz sem engedi, tehát legjjohb lesz, ha le­104

Next

/
Oldalképek
Tartalom