Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 2. szám - Morvay Gula: Utolsó találkozás (elbeszélés)

Sokszor megállít a tanterem előtt, sokszor haLligatódzoittt, miit csinál az osztály? „All, mint a guta a ifaluvégen.” „Halilgiaitkalódzik, mint süket disznó a rozsban.” Ezc kapta meg a gyereküktől, de tsoíha nem mondták meg ndki, ő meg azt hitte, a tanulóik rajongnak érbe.

Bejött, szétcsapta malaidopóját, a szél a negyedük ipádig csapott, kalapját lasszó- mozdulattal - ,,'karikába” - hajította a fogasra, és mindig rátáiéit, összedörzsölte kezét, megnézte az anyagot, a táblához fordult, és felírta a szöveget héberül, mivel valamikor héber betűkkel írták, .miközben felhívta tanítványai figyelmét a Ihéber ibetűk alatt és fölött levő egy és lkát pontra, miivel az, illetve azoík ezt és ezt íjélemtik, kérem. Görögül is felírta ugyanazt a szöveget, bemutatva, hogy a ^örög „e”, azaz epszilon ősi alakija ilyen és ilyen. „Az ,.o”, kérem kettős: „o” - .mikron, azaz kicsi, és „o” - mega, azaz .nagy, hiszen megawatt, ugyebár, meg egyebek.” - „iFigyeljenék, kérem, ott hátul is: tessék latinul. Tanultak latint, ezt ltudni kell; ne szavakat tanuljanak íkérem, hanem „silva rerumot”, az kell, ivagyds inem Ibellum, (belli, az háború, és gern, igerere - rövid, kéreim a gerere, inem .gerére! - hordani, /vinni, viselni, ihanem: bell um .gerere, egyenlő háborút viselni, azaz háborúzni. Háború. Velősen, miiként a magyar ember (beszél, mert, ugyebár, nem „megverték a dobot”, ihanem - dobolnak. iNem: életfogytiglani börtönre ítélt ember, ihanem - örökös rab. 'Itt azonban két szót (kell mondanunk.” Németül is a táblára került a szöveg, a tanulóik a táblára néztek, az firkára ejtették fejüket, szomszédijukéra néztek: jól írták-e le?

Teve - „dajihár-imiódra” járt, himbálódzott, mint a sivatag hajója - .ceruzájával a fületövét vakarta. „Hajjaj! Minek ezt felírni ennyi nyelven?” Gara tanár úr azonban sebesen írt, hogy a szöveget megmagyarázhassa, majd kapta a krétát, és angolul is a táblára „vetette” a szöveget, miközben hátra sem fordult, úgy mondta: „Latinosok- angolosdk, figyelem! My heart leps .ulp ...” Szívem feldóbog, ezzel kezdte, ha angolra tévedt a szája. „Balos, kérem, mondja csak azt a isotit, amelynek helyes kiejtése a legtökéletesebb angolság?” - Balos feloihelődött a padiban, megnézte a mennyezetet, és elkezdte: „Zó váz itt, vin máj lif bégén”. „.Fenéket, .nagy fenéiket, Bialos! Mondtam. Mondja utánam: „ zo uaz it, men mái laif bigén . . .” Balos leereszkedett a padiba. Az ablakra nézett. Óra után odaáll, megnézi, nem ífésülködik-e ott az igazgató gyönyörű (kislánya.

Afég csehiül, szlovákul is felírta a szöveget, magyarul .nem,, magyarul csak mondta a felírtaikat. Nem., nem a nyolc nyelven táblára lírt, összevetett, szétszedett, magyarázott szöveg bűvölte el az .osztályt, Ihanem egy mozdulat, melyet megbabonázva nézitek a fiúk. Amikor a nagykalapú jobb keze elfáradt, a krétát áttette a baljába, és azzal is éppen olyan sébesen és iszépen írt, mintha mii sem történt volna; óra után a táblához szaladtak a fiúk, bal kézzel próbál talk írni - nem ment, senkiinek sem ment.

Garabonciás a katedrához ült, szemrevébelezite a „fiúkat”, összetetté tenyerét, .imádkozni kezdett, mindenki felállít, csák Teve maradit ülve, nem is mormogta az imádságot, elfordult, kinézett az ablakon. „Hát néked mii a bajod?” Gara tanár úr első .szava Tevéhez szállít: .„Hogy van, mi újság, hol él, ihogysm.int? Család? Két fiú, két lány? De rossz kedve van? Mi történt magával, édes fiaim?”

„Semmi. Velem minden megtörtént az életben, de az moist mind semmi. Megvagyok, tanár úr, megvagyok. Megmaradtam, tanár úr!”. Az /utolsó mondatot lassan, kőkeményen mondta, nem lehetett abból .lefaragni, nem lehetett hajlékonnyá tenni. - '„Mit hülyéskedsz? Találkozóra jöttél, mit rontod a jókedvet?” - szálltak feléje a szók, de Teve kinézett az ablakon. (Majd felállt a ipádban, is hangosan kiáltozva mondta: „Fiúk, gyerünk innen máshová. Menjünk egy kisvendéglőbe, kiskocsmába, akárhová, csak innen elmenjünk”.

102