Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Molnár József: Portré egy festőről
annak, ih-oigy mutációs ikásiédetaiiben a természet a zsenit a létért való küzdelemben szaporítandó képletnek találta volna. Másrészt 'elgondolkozhatunk azon is, hogy a művészről a Nagy Változatfcereső nem mondott le véglegesen, mert -fel-felbukfcan minden közösségben. Horváth József életművének megértéséhez egy látszólag ide nem tartozó tényezőről is kell szólnunk: az időről. Tudjuk, [hogy a társadalmi idő földünk különböző részein és különböző feltételek között élő közösségek fölött nem ketyeg szinkróniában. Amikor Horváth József 1891-ben megszületett, Pesten már két év óta lehetett villamossal közlekedni, és az Egyesült Államokban villamosszákben végezték ki a gonosz- tevőket. Kamenasszenüpétert akkor még igen messziről kerülte el a gőzvasút. Ipar híján a falucskában még az apáktól öröklött hűbéri szerkezet határozta meg az együttélés viszonyait. Földművelés és állattartás megszabott tennivalói harangoztak az évek múlásában. A lakosságnak még nem volt szüksége olyan boltra, «mélyben rajzeszközöket, finomabb papírt árusítottak volna. Horváth még látott juhászokat, akik var- kocsiba fonták a bajukat. Azt írta Életem útja című publikációra váró visszaemlékezéseiben : „Jártam velük (a juhászokkal) naphosszat mint gyerek, és néma csodálattal néztem, hogy az az egyszerű bicska mire képes a kezükben. Tőlük tanultam faragni, a fákat megismerni, az ólmiozás, a spanyolozás stb. fortélyait mint tízéves gyerek már jól ismertem, és naphosszat fúrtam, faragtam a magam gyönyörűségére.” A fentiekkel vázolt téribe és időbe Horváth József folytatást meghatározó szigorúsággal kötődött bele. Művészi képességei korábban bontakoztak volna ki - e gyanút eddig csalk önmagámnak mertem megfogalmazni ha városi forgatagba születik. Élete első taktusaiban hogyan ás kísérthette volna meg az a 'gondodat, hogy a puritán, emberi tisztességre sokat adó közösségtől egyénieskedő, individuális ólat csillogásával elkülönüljön? Emberi magatartásában élete végéig megmaradt olyannak, amilyennek a gyerekkor elindította: belső parancsaihoz hűségesnek, álnokságot, hazugságot magvetőnek, őszinteséget, következetességet követelőnek, aszkétának. Ilyen lelki 'habitussál - amelyet szemérmesség és szerénység egészített ki - a polgári életben sem lehetett tündöklő népszerűséghez és reklámhoz jutni. Csak a szakmabeliek tartatták számon ígéretként. II. Elejtett félmondataiból ki tudtam érezni, hogy édesanyjára valamivel melegebben emlékezett vissza, mint többi hozzátartozóira. Pedig apját is derék, j óravaló embernek kell elképzelnünk. Apja - egy uradalom intézője — passzionátus lótenyésztő volt. Látva fia faragásra ügyes kezét, a járási székhelyről rajzpapírt hozatott, és fiát kedvenc telivéreinek lerajzolására biztatta. Visszaemlékezóseiban arról vall, hogy a keszthelyi gimnázium alsó tagozatán még szívesebben faragott, mint rajzolt. A képi ábrázolásban csak akkor, fedezett föl erőpróbás lehetőségeket, amikor 'egyik tanára a természet utáni ábrázolás, a fejrajzolás elemi fogásaiba bevezette. - Diákkorától kezdve nagynövésű volt, erőskarú, keménytenyerű - ezért a faragás mellett a fcovácsműhely- foan való barkácsolás is örömös órákat szerzett néki. A keszthelyi diákéletet mindig boldog jelzővel emlegette. Deresedő fejjel - iha Keszthely környékére vitt az utaim - nyomoztam volt osztálytársai után. Arra voltam kiváncsi, hogy ő - a -befelé fordulónak nevelődött -legényke - milyen csínyekkel élvezte a boldog éveket. Itt csak 'egyetlen osztálytárs közlésiére térek ki. Erre az osztálytársra egy idegenforgalmi irodában bukkantam rá; beosztott tisztviselője -volt az -irodának. 5 5<5
