Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 5. szám - Farkas Imre: Boldog oroszlánok

FARKAS IMRE

Boldog oroszlánok

(Kittenberger nyomdokain)

Beszélgetésünk végén .megkérdezte, mért éppen őt kerestem föl. Csak miután válaszoltam valamit, kezdtem el -gondolkodni kérdésén. A tévé világkiállítási előzetesében találkoztunk a tanzániai pavilon bemutatásakor, ö szereplő volt, én - tőle 250 kilométer távolságra - néző. Kritikus és talán kissé szkeptikus néző, hiszen tanult szakmám- erdész-vadász - és gyakorolt (mesterségem - újságíró - nehezen f elf üthető előtét- ellenállást köt (belső izzásom elé.

Dr. Nagy Endre néhány mondata után imár tudtam, érzelmi-értelmi egység indítja, humánum szépíti gondolatait. Afrika ősor-dei kendőzetlen önvállalást parancsolnak? Rendet önmagunkban és egységet környezetünkkel? A halál testvéri közelsége s a testközeli veszélyek rokonsága ugyan -milyen jellemet építhet? Találkoznom kell vele!

Alig tíz nap múlt el, máris -Mérleg -utcai lakásán beszélgettünk. Portrét akartam, róla készíteni, de győzött az életanyag. Azért áttetszik rajta az arc is. Legalább annyira; ahogyan a domborzat láttán az arculat-képző erőket -megsejti az ember.

Ószönytől Düsseldorfig- A kezdet mindi-g a -születés, amiről az ember -sammi-t nem tud, s amit nem lehet a születő belátására bízni. Ószőnyiben születtem 1915-ban, ma Szőny-nek hívják. Apám uradákn-i -gazdatisztként d-oll-g-ozott egy, ma már nem emlékszem, milyen nevű pusztán. Az -első igyanm-elkiemlélkei-m mégsem Szőnybe, hanem Szatmárnémetibe nyúlnak vissza, hiszen eszmélni 3-4-5 éves karban kezdünk. Nagy játszadozások -a falubeli gyermekekkel, szabad, -szép -gyermekkor! . . . Aztán -jött a háború vége, s vele a románok bevonulása Szatmár miegyébé. Apámnak választania kellett: föleskÜEzik a -román kormányra, v-agy visszatér Magyarországra. Vagon 1 hétig, 2 hétig, végül -vonatunk befutott Keszthelyre. Nagyapám élt itt. A-d-ó-ügyi tanácsos, régi kisbirtokos családnak a sarja, aki vagyonát ékkor már elvesztette. A (mérhetetlen szeretete-t a -természet s annak lakói iránit őtől-e örököltem. Mosolygó szemű óriás volt, a természetjáró ember igazi képviselője. Ö vezetett, kezemnél fogva, először ki a Balaton-parti erdőségekbe, az első veréb, az -első vadlilba, az első iszal-o-nka elejtésének emlékei -és színhelyei örökre -ehhez a tájihoz kötődnek emlékezetamben. Itt isimertem m-eg a nagyvad titokzatos, rejtelmes, életét. Nagyvad? Számomra akkor a keszthelyi erdők disznója, őze, szarvasa jelentette a nagyvadat.

Túlzás lenn-e azt mondanom, hogy jó tanuló voltam ekkor va-gy később. Eszem örökösen azon -járt, hogyan lopakodhatnék k-i az erdőibe. Ma sem felejtem -el tanáromnak, dr. Szerecz Imrének tekintetét, csöndes szavait, amikor -szarvasibőgés idején -lomposan, sárosán, -piszkosan, az utolsó pillanatban, néha elkésve beroskadtam a pad'ba. Rámnéz - ő is v-adászamlber volt -, s azt mondja: „Bandi, már megi-nt hol voltál?” Nagyon jól tudta, hogy hol, de elnézte. Tanáraim már ékkor fölfedezték bennem a hallatlan fanatizmust, lelkesedést későbbi pályám iránt.

405