Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 4. szám - MŰVÉSZETRŐL, MŰVÉSZEKRŐL - Bodri Ferenc: Pillanatkép Bálint Endréről

sain. Megidézi a szellőmet minden emlék, minden tárgy a művész szubjektív kategóriáiba öltözik át, értünk való látomásaiba és józan révületébe, nosztalgiáiba akár.

Az elveszett gyerekkorral, az elvesztett népmeséi, folklorisztikus világgal ez a piktúra természetesen isokszor fájdalmas és alapjaiban nosztalgikus. Még groteszkjóiben is valalmély testetlen és megfoghatatlan bánat rejlik az eltűnő értékeik iránt. „Gseléd- fol)klór”-jüban (a művész nevezi így a stelázsi-csipfce papkkivágásait id'éző mintázatot) ismét osalk a gyermekkorit, az egykori emlékeket idéző menedék.

A kiiscelli kastély, az Ábrák a palánkon, a Hasíiingsi házak, a Fal és éjszaka, a Szentendrei falak, a Kastély Blois-iban, a Szent Márk tér Velencében, a Halál Firenzében, a Sápadt nap, az Ikon, a Leprás angyal, az Egy harmadik osztályú temetés dekorációja, a Szól a kalkas miég, az Ablak télen, az Ifjú szívekben élék (sorolhatnánk tovább a címeket) nemcsak a fesítő jellegzetes imotívümkészletét, életútjának emlékeit és állomásait jelzik és mutatják, inkább egy művészi magatartást mindenekelőtt. A képekben feltűnő világ - Bartóknál a dallamokban így - egy európai összhangzatba ágyazódik ugyan, de élményeiben és formáiban mindvégig magyar. Bálint nem „európai festő”, nem egy „étranger” az École de Paris (mondják) citálható irányzataiból. A Zsemlyén, 1969 deoamberében írt önvallomásában (A hazugságok naplójából; Alj öld, 1970, február) maga emlékezik külföldi tartózkodásaira, amikor rádöbbent, hogy nem tud és nem kíván lenni egy az ismert nemzetközi sorozatiban: szellamvilága és élményei eltépheted énül Szentendréhez kötik, Sárospatakhoz, Zseny- nyéhez Vagy a Népligetihez, mindene visszavonhatatlanul magyar, mint ahogy a képek motívumai, a rájuk applikált tárgyak, a művészre aggatott jelzők az-ak. Átok vagy biztatás, elutasítás vagy rajongás, vállalás vagy ellenszegülés, ahogy csak mi tudnák lelkesedni, egyféle hévvel, érte és ellene egyaránt. Szerepet és magatartást látunk a műben, nemcsak színes dekorációt. Megközelítünk és mellébssZélünlk, mint ahogy a művész is nemcsák valamiinő „magáhanvaló, érdek nélküli szépre” törekszik, hanem lényegire és elementárisra, drámaira és líraira, az igazság meztelen szépségére inkább, ha kell, a csontokig. így ez a művészet idő és világ, természeti és emberi alkotás görcsös közösségét mutatja, élmény és forma konfliktusait, az istenteremtés vég nélküli dialektikáját. Túlnő tehát az egyszerű és egysíkú szápélimények kispolgári álkatiarzisa- in, túlnő a ikézművesi vagy művészi tevékenység megszokott és mindennapos gyakorlatán, akár az etnografikus emlékeik idillikus idézésein. Szinte prometlheuszi küzdelemmé válik (egy 1970-es képének címe és témája Prométheusz születése) emlékekkel és jelennel, jelképpel, formával, témával, színekkel, idővel és anyaggal. Ennek a küzdelemnek keserűek még a derűs pillanatai is, és mint a néphaHadaknál, alapélmény a tragédia és cél a tisztító katarzis, az igazi, a dráma fenséges pillanata.

Bálint Endre tehát lírikus és drámai, nem epikus hajlandóságú művész, képein nincs leírható cselekmény, a tárna nem vá-szonra vagy fára fagyott esemény, a motívumok nem valóságos alakok és tárgyak, a konfliktusok nem példázatok. A megközelítés (téma? tartalom? mondandó?) alapja sokszor a lírai cím és a képlátvány kontrasztossága, a kép a frappáns címmel alkot egészet, a kettő szilmibiózisfoan él: Szomorú história négy képben, Arbeit macht frei, Kőmadár, Népfa, Népdal, Vándorlegény utcaikéi, Krdmatórium, Búcsúfa, Felszállott a szépségmadár, Itt már jártam valaha, Szürkület Zsemnyén, Nagy ünnep-fa, Fanyar fa, Csendélet - életcsend süb. „A szem a fülnél megbízhatóbb tanú”, írja Héraikleitosz, és benne - a képek ismeretében - megbízhatunk.

„Az újabban érkezettek közé tartozik Bálint Endre és Komiss Dezső. Az előbbinek kiállításán (1938) többnyire izbégi tájak, szentendrei vámsrészletek szerepeltek, az utóbbi 1940-ban kiállított egy Szentendrei utcát, egy Szobám belseje című képet. Tehetséges, komolyan elmélyedő munkásai a legújabb művészetnek” - írta Lyka Ká364