Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Maros Dénes: Napfényes délelőtt (elbeszélés)
ízét ikii érzi? Igen a sárét, amit megízleltebni mindig akad ürügy. Nem lesz több áldozat. Egy pillanatra sem rendült meg. Nem érdekelték a világ változásai, csak a tógád ás a. Mindennek a tagadása. Körbe-körbe járt. Egy tócsát kerülgetett. Egy régi tócsát. Aztán megrezzont, felpillantott az asszonyra:- Szegénykém, milyen türelmes - gondolta, és meglassította lépteit. Az asszony hatezer éjszaka emlékétől fásultan ült. Kibontotta a csolkrot, hajába tűzött egy szál kékséget. Tíz évvel lett fiatalabb ettől, tíz évvel korábbi szavak csengték a fülében.- Rögeszméd ez az út. Bodiliztél, érted? Másokat is elvittek. Nem érdekelnek a köveid.- Tudtam, mindig tudtam, hogy Jóét világban elünk.- Nem igaz!- Az egész város látta, hol dolgozunk, hogyan dolgozunk. Az egész város. Mi voltunk az egyik világ, ők a másik. Ők adták a katonákat, miért elég volt nékik az egyik világ is . . .- Te is ahhoz az egyhez tartozol. Visszajöttél közéjük, velük élsz.- Még. csak nem is érted, mit mondok. És az asszony rendre hallgatott, vagy dúdolt, vagy virágot szedett. Sohasem maradt otthon. Most görcsösen markolta a csokrot, nézte, hogyan hajol le a férfi. Tovább, tovább! Megrémült, mert ahogy behunyta a szemét, látta, hogy lesújt rá, igen, az ö keze sújt le a férfira.- Más világban élsz, más világban élsz. . . Egy élő világot lenne jó teremteni, hisz lehetne még óvatos léptekkel vigyázni a megszületondőt. De a férje. .. így, (behunyt szemmel is rettenetes. Mintha a zálai VogeHel ültetné egy talicskám, együtt vigyorogták, üveges szemmel olvasták az üres oszlopról a névsort. El se fért volna annyi név, de ők kettőn, meg az árokban jajgatok, meg a sárevők, meg a . . . Iszonyú sokan látták az üres oszlopra tervezett névsort. Hiába állt talpra az elképzelt csöppség, hiába gügyögött, hogy akár mamát is érthetett, éktelenül nyilkorgott a talicska.- Más világban élsz. . . Más világban, másik férfival. Mert mi ez az út? Felülről fehér nyíl, ami beíe- fúródik a tájiba. Rajta egy ember a látomásaival. Mindössze egy ember, vagy több, vagy annyi sem. , * Az asszony ült a tönkön. Türelmesen. Csokrával játszott. Kihúzta a hajából a szálat, visszatérté a többi közé. Arcát foeletartotta a fákon átsizűrődő fénybe. Csendes vasárnap délelőtt volt, messze a lármás utcáktól. A férfi gyorsan megtalálta az árkon átvezető ösvényt. Kicsit fújtatott, amikor az asszonyhoz árt, hiszen tavasszal töltötte be a negyvenötödik évét. Az a-sszony már mosolyoghatott is igyekezetén, ahogy palástolta fáradtságát. Kis fintorral mutatta, enne már.- Farfcaséhcs lettem.- Megyünk, drágám. Utoljám a férfi zakója villant meg a fenyőfák alatt.
