Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 4. szám - TANULMÁNY - Dr. Vajkai Aurél: A néprajzi kutatás kezdetei Veszprém megyében

hányást nyer.” A Balaton mellléfciek népnyelvéivel is foglalkozik, megállapítván, hogy az itt lakó nép beszédje igen hibás, de kezdik már a műveltebb tájakon jobban formálni e részben is magúikat.

Oláh sorra veszi az egyes Balaton menti községeket, s többek közt az építkezésre vonatkozólag is értékes megjegyzései vannak. Az almádi csárda a két megye (Veszprém és Zala) határán épült fel úgy, hogy a fele Veszprém, a másik fele Zala megyéhez tartozik, így a határ a kettő közt a csárda mestergerendája. Ezzel -kapcsolatban sok tréfa hangzik el és sok botbdli fogadást tesznek az utazók. Szentantalifa nemes magyar lakosainak különös kiváltságaik voltak mint királyi fafklasvtadászok. A német településekről Hirabovszkylhoz hasonlóan csak jót tud mondani: Veres-tó német falu, egyenes utcája, csinosan épült házai vannak. Fájsz -is csinos helység. Különben részletes leírást olvadhatunk az északi Balatompatt építkezéséről, vásárairól, kereskedeUméről. Viselettörttléneti szempontból igen értékes a megfigyelése: egységes, egyöntetű viseletről nem beszélhetünk, mert -meglehetős különbségek vannak a nemes községek és a jobbágyifalvak ruházata közt. „Nemes helységekben a férfi szép setét vagy világo-s-kék öltözetben, de magyarosban -jár. Ellenben a szép nem igyekszik itt is követni a módit s -nagyon városiasán öltözködik. Az adózó nép szűrben, ködmönben -jár, feleségeik is igen együgyűen (mai szóval: egyszerűen) viselődnek, de a már most nevekedti leánykák módi után futnak, szüleiknek minden ellenltállása -mellett is. A Balaton melléki lányok többnyire szőlőibeli napszámjaifckal keresvén a r-üházatra valót: magok is szokták lenni a vásárlók, s mi-re atnyijok észrevenné, akkorra a kglmódi'b'b -karton meg van Véve és öltözőnek meg is van készítve.”

Oláh János szól a Balaton partján ásott zsom'bákról, amelyet elfűrészel-nek, s ezen igen pulha, jó ülés esik. A Balaton meliléki pincéknél igen sok van ilyen a tüzelők körül, amelyekre ülnek a tűz mellett dohányzó, iddogáló -pi-nceszeresek, fcöszöntgetve egylmásra a vászon- és szentmiihálykorsót.

Divatozik -errefelé -egy -különös szokás, leginkább -Köiv-eskál tálján, -amit pince- szereZósnek neveznek. Komaiasszonyék összesúgnak, ki kolbászt, ki rétest, ki sódart, fánkot, ki sült baromfit visz ki a szőlőbe, s elkezdik a asszonyok a lakozás-t a szélső pincénél, onnan tovább mennek, imin-den-ütt vígan mulatva, mígnem összejiár- ták a barátságos hajlékokat a szőlőhegyben. Ilyenkor a férfiak i-s néha rajtuk ütnek, amiík-or aztán még nagyohb -szokott llenrai a vigasság.

A halakkal kapcsolatban talán mlég annyit, hogy Mátyás hetében lövöldözik a Mátyás csukáját, Gergely hetében a Gergely csukáját a learatott nád széléről.

Fényes Eleknek 1836-ban jelent -meg statisztikai és földrajzi leírása Magyarországról, s ebben természetesen helyt kapott Veszprém, Zala megye is. A Bakonyról megtudjulk, hogy ott a bükkfatapló gyűjtése meglehetősen jövedelmező volt. Fényes könyvéből értesülünk, hogy a Bakony erdeiben 150000 sertést is teleltettek ki, s onna-n -hajtották tovább nyugat felé. Leírja az itt ho-nos disznófajtákat is. A Zala megyei részben -sokat olvashatunk a Balaton melléki szőlőkről, borokról. Idézi gyakran a köznépet, pl. a befagyott Balatonban meglátszanak a meleg források helyei, ezeket hevesekének, nevezi a köznép. Meleg időben forrni látszik a tó partija a sok apró haltól, s ezeket a lakosok rostával merik -ki récéik számára. E hálákat a köznép kúsznék nevezi. A Zánka melletti Viérkú-t savanyú forrását sokan látogatják, van itt a köz-niép számára egy -fü-rd-őház sok kádakkal. Úgy látszik, Hévíz és Tapolca is inkább .parasztfürdőnek számított annák idején, mert „a Keszthelyhez fél órányira a Hévíz patakja közepén található kénköves forrás, és Tüpalca városának csáknem közepén levő kisded meleg tava nemigen híresek, s csupán a köznéptől használtatnak”. Különben Fényes könyvében az egyes -megyék bevezetőiben tőbbe-k közt foglalkozik a gazdasági élettel, így a mezőgazdasággal, az állattenyésztéssel, az erdővel, a kiázmű- vesi-parnal, hasznos történeti néprajzi anyagot nyújtva.