Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - Kende Sándor: Töprengések
ők?! Például, ezek ketten?! Akik a világon bárhol érnek is partot, azonnal válaszolnak nekik: ők Imiért kínlódnak .ezzel a vastag nyelvvel, .pont ezzel; minők ez nekik?!...)- Mert a magyar nagyon intelligens nép ... Ezt mondta egyikük.- Be óriási dolog ez!.. . Így a másik. Rövid hajú lány. Egy úgynevezett „mai fiatal”:- Egyidős vágyóik a világgal ...- Mi??? . . . Annyit osak nem ittunk?!- Egyidős. .. Veled, velük, mindenkivel. Mindenkivel, aki él. . . aiki életben maradt . . Nézd, vannak egészen kicsike történelmek, magánhasználatra, melyek azonban éppody igazak, miint a nagy történelem maga, aimdly, ugye, ezekből az aprókból áll össze, különben nem lesz igaz, vagy nem áll össze... Érted egyáltalán, hogy miről beszélek?- Hogy ezért vagy egyidős . . .- Pontosan.- Akkor mesélj.- . . . Mert valakinek akkor választania kellett. Dönteni kényszerült. Határozni... Arról, hogy ő éljen-e tovább, vagy én szülessek-e meg? . . . Az apám. Aki katonaszökevény volt éppen és bujkált az anyámmal. Csakhogy én kopogtatni kezdtem ám, sürgetőn és szemtelenül. Szóval, nem is akárhogyan, hanem először is: túl .korán; másodszor pedig: túl erőszakosan. Jellemző rám; nem? . . . Akkor idd ki, amit otthagytál, ne dédelgesd . . . Tehát kórház kellett voina. Viszont Bujkáltunk; ezt már mondtam. És a falu, meg a többi falu egyetlen orvosa fogságban a németeknél, vagy a katonáknál, vagy a községházán, miit tudom ón. Mindegy. Apám magához emelte anyámat, a másik kezébe egyetlen fegyverét kapta, a házi fejszét ugyanis, és nekirontott a községházának. Ilyen ember volt: romantikus; anyám így mesélt róla . . . Mert lövés dördült azonnal, természetesein. Egy. De rögtön utána egy egész sorozat is. És, ha a lövöldözés egyszer megindul valahol . . . szóval, mintha csak jeladás lett volna az az árva lövés, úgy nekibuzdult utána, hogy már abba se maradt. . . Csák a katonák tűntek el később, meg mindenki; aztán más katonák jöttek, és mások rohantak; senki se maradt, csak az az egy orvos. Meg az apám; de ő mozdulatlanul, az első golyóval ia válla alatt. Meg anyám. És aztán mindjárt én . . . Na, látod; hát egyidős vagyak az ő halálával. Öt ünnepeljem-e most a születésnapomon, vagy magamat? Azt a .rohanást akkor, azt a fejszevágást a hivatalos nagykapun, mellyel utat nyitott egy másik világnak . . . nekem . . . nektek . . . nekünk? .. . Anyám azóta is így mondja . . . Szerinted? Fellengzős vágyóik? . . . . . . Újabban megint vitatkozni kezdünk arról, hogy mi is a hazaíiság? Jó, hogy beszélünk róla? Hogy végre beszélhetünk? De miért vitatéma? Ezer év óta egyfolytában, s még mindig? . . . Hisz rajtunk kívül .egyetlen nép sincs talán, mely veszekedne ezen! Erőnk-e ez a szüntelen pereskedés, vagy szégyenünk? - még a törtóndem se képes rá, hogy eldöntse végre. 316
