Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - Pozsgai Zolgán: Egy öregasszony pokolra száll (elbeszélés)
hogy ««difii már «pap (kall. Meggyógyul, lábra áll «hamarosan. Csak most még gyötrődik az. urna halála miatt. És talán «ez az átkozott, őszi dnifiluenza Is gyötffli erősen. MStlyen gyenge a keze. És «milyen megtört a szeme! D«e lábra áll, érzi, (hogy még lábra áll! . . . Legszíiviesabban megcsókoltam ■volna kicsiny homlokát.- Nem (bellii «a pap, igaz öregmama, dehogyis Ikeáll - mondtam biztatóan.- Nem - mondta halkan.- Talpra áll és uitána mind leszedjük a körtét, igaz öregmama?- Azt már nem, fiam!- Ó, debogyisnem 1 Most mondta, hogy nem «kell «mlég pap!- Mondtam, hogy nem 'kell, jól hallottátok, hogy azt «mondtam, «most is azt mondóiul, hogy nem kell. «De «az i«s igaz, (hogy én elmegyek hamarosan, azt hiszem, hogy a vasárnapot «sem érem már meg, az is Idhet, hogy a halnák se. Elmegyek, mert el akarok. És én odamegyek, ahova a Pál ment. Én «eddig «mindig gyóntam «karácsonyra, meg húsvétra. De a Páll «sohase jött el «velem oda. A halála előtt se engedte, hogy elhívjam hozzá a plébános u«rat. Odamegyek, ahova «a Pál ment. A Pál kicsinyeket lépett, amikor abban a nagy száriban mentünk a gyaloigösvényen. «Hogy tudják lépni «mindig a nyomába, el ne merüljön a lábaim. És «sokszor mentünk így «nagy hóiban. És a Pál «most is kicsinyeket lép valahol. Pedig őneki «nehéz így «a lépés. Ha így ment, minidig beleizzadt. Lehet, hogy «most is hóban, nagy sárban «megyünk m«áj«d vele. A legj'óbb csizmájában temettük el. Nincs azo«n semmi íhiiba, «még egy kis törés «sem. És IkicSinyéket lép . . . És elmosolyodott. Halványan, «szemét félig lehunyva. Mi meg csak álltunk az ágyánál, Kardismé álla alatt furcsa kérdőjelként kumkorodott a fejlkenidő kötése. Odakint pedig hullott az érett körte a «fáról, széttoccsanva mind a sáros «földön. BÁLINT ENDRE: GYÁSZ 309
