Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - SZEMLE - Paku Imre: Vihar Béla: Kígyóének
Vihar Béla: Kígyóének „Sors és altatás. - A művész egyik legfőbb muinlkatársa a saját sorsa.” Költő- sors — embersors: e kettő többletét a művészet, az irodalom feladata megállapítani, az eredmény maga az alkotás, a remekmű. Az élűt ráadását, a kivétellés tehetséget vagy a rendkívüli adottságot az idő kamatoztatja, és azonnal le is fölözi, amikor létrehozza a költészetet mint a sons kifejezőjét ós megörökítő- jét. Vihar Béla saját Iköltészettanát tehát nem elméleti úton teremtette meg, hanem nagyon is valóságosan, 'életeleven tények sugalllötták néki: a költő ama .nevezetes sorsát ő Ibetű szerint át- és túlélte. Eddig való költészetének értelme és tartalma - alhogy őmaga is vallja - az emberi mivolt teljesedése és mélyülése. E folyvást változó, lényeges mivolt jelenti költészetének változatait. A „Kígyóénék” verséinek előzményeit tehát niamcsák életsorsában, hanem előző kötetéiben is megtalálhatjuk. Ennék a verseskönywnek kétségtelen szín- vonalbeli emelkedését történetesen egy megmunkáló 'teljesedés-, tökéletesedés vágy eredményezte, és ez így természetes jelenség. A vissza- és előreható költői mozzanatok úgy (következnek egymásután, ahogy a cseppkő-dísz kialakul, csakhogy itt a folyamat szemünk láttára megy végbe; a felgyorsult idő költőnknek olyan sajátossága egészséges fejlődésében, minek térvén -az alakformálódás és a gondolatiság körülfogják a sorsadta élményt és felöltöztetik a varselésmód itastraszalbott ruháival, földíszítik mutatós kellékeivel. Az élményeknek és járulékainak aránya határozza meg a költői egyéniségnek a vonzás- vagy taszí- tásmérfébát. Vihar Bélának enemű ;ará- nyai egyenletesek: vonzása bensőségességót 'mutatja, taszítása, távoltartása költészetének fokozatait láttatja, ámyalódá- sát érzékelteti olvasóival. N>ehéz, komor, terhes témákat foglalt költőnk verseibe ezúttal is: a gondolatiság mint élmény, az emberség hangoz- tatása-köveíelóse mint életalv, a múlandóság mint az öröklőt észlelt állomása, megannyi nagy kökemény^magvak, miket Vihar Béla szinte pogányos ikézrá- tétcliel keit életre, csíráztat ki, fejleszt ki versvirágoikká. Nemcsak egyes versei (Kígyóénék; Homo Goetbaiensis; Fekete zsoltár; Az esti séták óráiból; A törvényről; Az egyesítő’), hanem e versek címe alá foglak verssorozatok is jelzik költőnk szerkesztői erényeit, arányérzé- fcét, hanem a mondanivalók, a külső formák, terjedelmiek módosulását is fci- .nyilváníitjiák. A tötet Olvasói többször vissza lapoznak az olyan kiemelhető költeményeikre, minit az Odüsszeusz titka; Kőtábla; A bátortalan panaszaihoz: Vallomás, intelemmel; Változatok egy alkonyaira; Balaton, ibarokk modorban s'tb . . ., ezelk a iművék méltóak az olvasó (emlékezetére, -hiszen a költő igazát, emberségét, felelősségét hangoztatják. A Kísérletek az essZóvershez című sorozat öt versét azonban még kísérleteiknek sem tudjuk elfogadni; a kőkemény, az legyen önmaga, tehát líra; az esszé, az maradjon meg eredeti rendeltetésének, tehát 'tudományos értekezésnek: össze- Ihoronálásük valóban egy könnyen háruló vegyesházasságnak tekinthető. Függet lenül e kifogástól - töltőnk kísérletező jogát elismerve, e nemű eredményét vitatva - a „Kígyóénék” az elmúlt év egyik sikeres verses-kötete. (Szépirodalmi Könyvkiadó. 1970.) Paku Imre 285
