Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - TANULMÁNY - Wéber Antal: Berzsenyiről
mondható szereplők, így válnak a nemesi fölkelés anakronisztikus seregei szép spártai haddá, amelynél „Hunyadiak kevély / Zászlóit inam emelte volt / Rettentőbb hadi nép Béos letörött falán”. Titok lappang itt. Mi avatta nagy költészetté az iskolai antikvitás és az avult történeliamfátás elemeiből szőtt verseket? Ha költőien fogalmazhatnék meg, azt kellene .mondanunk, hagy az erkölcsi nagyság álma és a múlandóság tudata. E költészet nem közvetlen témái révén fejezett ki jelentős tartalmaikat, 'hanem úgyszólván ezek élleniére, azzal a termékeny indulattal, amely a zárt formák, szabályos gondolataik, harmonikus elvek kereteit a végsőkig megfeszítette, s témán túli energiáikat, méltóságot és fájdalmat sejtetett. így vált át a múlton tűnődő nemesi öntudat szinte váratlanul abba a felismerésibe, hogy minden idő, nemzeteidé és egyéneké megméretett, s nagyobb hatalmak, mintsem amelyekkel megmérkőzhetnénk, irányítják életünket. ,,De jaj - hangzik a kiáltás - csak így jáír minden az ég alatt! / Forgó viszontság járma alatt nyögünk, / Tündér szerencsénk kénye hány- vet, / Játszva emel is mosolyogva ver le.” Ebben a költői érzésben még az egyszerű felsorolás is a múlandóság fájdalmas érzését sugallja: ,,. . . ledőlt már a nemes Ilion, / A büszke Karthágó hatalma, / Róma is erős Babylon leomlott.” így szelídül kora és egyénisége realitásaihoz az aurea mediooriitas játékos, a pajzánságtól sem idegien antik derűje: „Légy vig, légy te okos; míg lehet, élj s örülj.” S újra felbukkan lírai mondani valójának egyik alapmotívuma: „Míg szólunk, az idő hirtelen elrepül/ Minit a nyíl s zuhogó patak.” Nem váll a Ik ózhatom e percekben Berzsenyi költészetének jellemzésére. Annyit azonban már e példák is megmutatnak, hogy a költő mint jelentős alkotó, a sajátost felemelte az egyetemesbe, is ezzel a maradandó költői igazság rangját kölcsönözte a sajátosnak, ami a költőnek, hazájának, szülőföldjének, a kor gondolkozó emberének gondja lés fájdalma volt. Mert bizony fájdalmas költészet ez, mintha egy időiben és térben eltévedt hellén álmodná vissza Athént, s a héroszokat, istenéket és erkölcsökec skná vissza, noha lelke tulajdonképpen a ragyogó mediterrán égre szomjas, az egyszerűségre és a lelök 'békéjére, a harmóniára, s ólyan idők képe dereng benne, amikor tiszta emberek nemes érzésekre és nagy tetteikre volták képesek. Ám szakadjunk el ettől a képtől, hiszen Berzsenyi ha gondolkozóként talán nem is, de költői ösztönével tudta, hogy az aranykor elveszett, s reménytelen küzdőimé a harmóniáért éppen a lélek diszharmóniájának tényébői fakad, s mi azt is tudjuk, hogy álomvilága, noha tárgya és formája elsősorban az .antikvitás volt, a romantikus költészet bélyegét hordozza. Úgy véljük, hogy Berzsenyi ima már nem tartozik a legnépszerűbb költők közé. De tapasztaljuk azt is, hogy aki (tanulmányai közepette alaposabban foglalkozik költeményeivel, értő tisztelőjévé válik. Mert hiszen Berzsenyi, ha lehántjuk verseiről a feudális nemesi sallangot, művészetének lényegét tekintve korának jellegzetes konfliktusát átélni és kifejezni képes modern költő volt, mégpedig a ilegsajátosabbalk és legnagyobbak egyike. Korának fia voflit, de fölébe is tudott nőni, ha messzelhangzóan akart szólni, örök dolgokról, saját jelenéhez, ahogy költő-ibaráíméjához, Dufcai Tákács Judithoz intézett soraiban írja: „Használni élted szűk kerületét / S bátran letenni a halál kezébe. " S ugyanitt, fénylik föl a vigasztaló költészet (képe, amely itt emelkedett hangú tanács a pályatársnak, valójában azonban már a búcsú fájdalmas szépsége is benne ragyog: , ,, Álmodd el élted rózsaálmait, Mint Ariont a tenger istenei, S védjen Minen a pályád zajain, Midőn zengve szállt a delfinen.” Nemsokára elhallgatott, mert már életében meghalt benne a költő, hogy az emberéletnél tágasabb időkbe költözzön át, s egy nem hellén utókorban találja 'meg otthonát. 220
