Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - Pósfai H. János: Az élet megismételhetetlen

Az életet nyolcéves 'koromban kóstoltam meg igazán, attól fogva .jártam .napszámra. A zempléni .hegyek .pénzt termettek akkoriban, gyógynövények borították el a hegyalját, azt szedtük éjjel-nappal. Birtok is volc elég, tavasztól őszig dolgozhatott, aki akart. A kalászolás után - igaz, akkor már n éves lettem — marokszedőnek szegődte- tetrt anyám. Nyápicabb voltaim a velem egykorúnknál, de gyengébb soha. Tokajhegy- adján én voltaim az első tizenegyéves, aki nem elégedett meg a napszámmal, hanem szakimányt vállalt. Ügy többet lehetett keresni. Nekünk pedig kellett a pénz, anyáimék FAKSZ-háza falta az öüpengőket. Hogy a részletet fizetni tudjuk, megfogtuk a pénzt, amin csak lehetett. Laskát, krumplikását, langalót sokat ettünk. Meg zöld gyümölcsöt. Gyerekkoromban háromszor kaptam vérihasit emiatt, csoda, hogy megmaradtam.

Az iskolában mindig jeles tanuló voltam, nem véletlen hát, hogy a református pap kedvence lettem. Rengeteget szerepeltem, főszerepeiket játszottam, díszleteket festettem. A református papnak köszönhettem életem első nagy fordulóját: beprotezsált a sárospataki gimnázium angol intemátusába.- Szóval Sárospatakra jártál gimnáziumba.- Igen, a gimnáziumiba jártam, die nem .mint tandió, hanem mint iskolaszolga. Úri gyerekek jártak ide, azoknak voltam én a szolgája. Reggel hétkor terítettünk. Mindennap villás reggeli járt az intornátus lakóiinak. Egy-egy asztalnál nyolcán ültek, ón két asztalt terítettem. Ezen kívül volt két hálószobáim, azt kellett takarítani, az ágyakat berakni. Hozzám tartozott még két tanári .szolba, az ebédlő, a tornaterem egynegyede és egy tanterem. Mire ezekkel végeztem, jött az ebédidő, újra terítettünk. Este kilenc-tíz körül (hagytam abba a munkát, rendszerint 22 pár cipő tisztításával. A gimnáziumiba jártak szegényebb szülők gyerekei is. Emlékszem Király Istvánra, Döme Lászlóra. A könyveiket előhagyták, .én meg, ha csak tehettem, hozzájuk férkőztem, beleolvastam egyikbe-másifcba. Egyszer rajtakaptak, de nem kergettek el. Sőt tanítani kezdtek. Azt .mondták, felkészítenek az érettségire, ha van kedvem hozzá. A dolog fülébe jutott az egyik nevelőtanárnak, aki szintén barátsággal közeledett hozzám, s akinek megmutattam .első verseimet. A nevelőtanárt Képes Gézának hívták . . .- Végül is eljutottál az érettségiig a diákok magániskoláján?- Sajnos nem. Gyerekfejjel beleszerettem egy asszonyba, akit agyagból megmintáz- tam a Bodrog partján. A dolog kitudódott, rámfogták, hogy gúnyt űzök a méltóságából, kidobtak az internátusbái. Ezután a vasúthoz kerültem krampácsolóniaik. Három hónapig bírtam valahogy, akkor azonban felkerestem Nagy Sándor tisztdletes urat. Elküldött a debreceni református püspökhöz, aki aztán bejuttatott engem Nyíregyházára a vasúthoz. Négy hónap alatt .négy vizsgát tettem. Kineveztek gyorsvonatra kalauznak. Egyszer aztán valakit jegy nélkül engedtem utazni a pámáson, jött az ellenőr, a következő állomáson lerakta az utast, mag engem is.

Húszéves koromig voltam pékinas, kifutó, vasutas. Közben megnősültem. Az esküvőtök utáni napokban behívót kaptam, egyenesen a frontra vittek. Őreiig jutottam el, ott megsebesültem .és visszahoztak Kassára. Fél évig húztam a dolgot, akkor újra kivittek a frontra. Negyvennégy tavaszáig ez így ment. A halállal többször kerültem cimbora-viszonyba, minit katonaszökevényt agyon akartak lőni, csak az utolsó pereiben futott be szétszórt alakulatunk egy nagyobb csoportja. Ők igazoltak aztán. Tizenhat társamat a szemem láttára állítottak falihoz a tábori csendőrök.- A háborúból miként szabadultál?- Félső-Ausztriában estünk amerikai fogságba. Látszólag miár nem fenyegetett veszély, de kétszer is megközelített a kaszás. Egyszer, aimiikor a cimborák egy hordó faszieszt találtak, s kis (híján engem is berántottak a hálálos tótba. Zelenák Jóska, a falumbeli attól pusztult el. Másodszor akkor kerültem veszedelembe, amikor kiütött a táborban a tífusz. Szerencsére, megúsztam azt is. 1945. október 20-án az első transz206