Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - Simon Zoárd: Nincs semmi baj (elbeszélés)

szállingóznak záróra után, ihogy sörökkel frissítsék fel miagukat. Géza fölhívta a kocsmából Klárit, majd bedobott még egy korsót, és elindult a rakpartra.

Majd jön Kaláris, békésen elsörözgetnak. Szép délelőtt lesz. Szeretett délelőtt sörözni, úri dolognak tartotta, hogy míg mások dolgoznak, ő iszik. Klári érdekes, kedves (kislány. Pár hónapja ismerte meg, barátai hívták el hozzájuk a Bakator utcába egy szombat délután, amikor a szülők nem voltak otthon. Akikor találkoztak először. Érdekelte, mikor megtudta, hogy a Knézits utcába jár, a Patrona Hungáriáé katolikus leánygimnáziumba. Egész idő alatt csak vele táncait. Még korán volt, amikor csöngött a telefon, s Klári azt mondta a társaságnak a beszélgetés után, szüléd nemsokára hazajönnek. A búcsúzkodás közben arra kérte Gézát, maradjon még egy kicsit, segítsen rendet alakítani. Ebiből nem lett semmi. Csókolóztak. Később azt mondta, nem is a szüleivel basáéit, azért küldte el a fiúkat, mert vele akart maradni; de azért jó lenne, ha elővigyázatosságból elmennének itthonról valahova. A Citadelláiba mentek. Haza- jövet az úton sokat csókolóztak. Leültek egy padra, s Klári nem szólt semmit, nem tiltakozott, mikor blúzát kigombolta. Nem viselt mdlltartót. Klári közben föléje hajolt, hajába csókolt, és a nyakát harapdálta. Géza aztán a combját simogatta. A lány teste átvette kezének ritmusát. Térdét alig észrevehetően ütemesen felemelte, majd visszaejtette, cipője sarka kis lyukat vágott a murvába. Fejét vállára hajtotta, és fülébe súgta: - Ne gondolj rosszat rólam, amiért neked mindjárt mindent megengedtem. Tetszői nekem. Ne légy rassz hozzám. - Klári szeme kitágult, megnőtt. Egy csillag sem lehetett nagyobb.' S mégis, úgy nézett, mint a vak, nőm látta Gézát, a fiúnak legalábbis így námilett. Nem látott -semmit.- Ugye, jó leszel? Ugye, Te más vagy, mint a többiek?- Szeretlek.- Nagyon?- Nagyon szeretlek.- Nagyon-nagyon-nagyon?- Olyan jó veled, drágám. Te, édes, édes.

A szél halkan ringatta felettük a fát.

Géza ült a rakpartom, várta a lányt. A fény szikrázott a vizen és a köveken. Egy teherhajó úszott lassan délre megrakott uszályokkal. Compó, olvasta a nevét. Ez valami (hal, de nem emlékezett, hogy ismerné. A szél a Duna felől fújt, érezte az áthatóan friss, nyers vízszagot. Szerette a folyókat. Csak azokban a városokban érezte otthon magát, ahol víz volt. Régebben sokáig élt Debreceniben, sosem tudta megszokni. Talán a folyó hiányzott. A város mégis jelentős szer-epet töltött be életében, ott ismerkedett meg a nőkkel, ott ivott először, ott alakultak ki szenvedélyei. S ez az egyik legfontosabb az -ember sorsában. Nem szerette Debrecenit. Klárira gondolt. Talán most minden másképp lesz, mint eddig. A maga módján szerette Kalárist. Elég rapszódikus kapcsolat volt ugyan az övék, de ragaszkodtak egymáshoz. Nehéz lett volna elszakadni tőle. De hosszabb távra bizonytalan a dolog. Bújkáln-i, osonni, lopózikodni és hazudni kell mindig. Most nyár van, szerencséjük van. A háziak nemsokára Zamárdiba mennek, egy hónapig övék lesz a világ. A szoba. A kopott, ipocszagú, üres szoba, a négy -fal, az asztal, a négy szék, a (két függöny, a szekrény. És az ágy. Eddig Klárinak állandóan hazudoznia kellett, -hogy táncolni megy, meg -minden, ha néha este feljött hozzá. Ilyenkor az előszobában (mindig levette cipőjét, -és kezében tartva, harisnyában jött, ndhogy meghallják. Az öregeik eddig még nem szóltak. Vagy nem tudják, vagy nem mondják. A beköltözéskor elsőnek azt kötötték ki, hogy hölgy látogatót nem fogadhat. De mi lesz, ha észreveszik? S mi lesz ősszel, télen? Napközben, ha a szülőik nincsenek otthon, esetleg Kláriihoz is fel lehet menni, de a szomszédok miatt veszélyes. A kapkodó, idegesen kiszámított csókok -még fájdalmasalbbá teszik a szerelmet. M-ed199