Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Szaplonczay Legeza István: Kiszállási napló
szülőföldünk SZAPLON CZAY LE GÉZ A ISTVÁN Kiszállási napló Előre tudtam, hogy a (k. . A építkezéssel baj lesz. A tervet ugyanis határidőre elkészítette egy fiatal mórnak Usjdlléga. Mosolyogtam hát - magamban amikor behívott a főnök, s arra kért, utazzam le az építkezéshez is próbáljak segíteni a kivitelezőknek. Már-már a számon volt, hogy a „határidőre” elkészült munkáért az ifjú kolléga prémiumot kapott, s most az lenne az igazságos, ha ő menne le helyrehozna a dolgát, de nem szóltam, mert egyrészt szeretek vidékre járni, másrészt meg az ifjú kolléga újabb határidős munkán dolgozik, s így nem ér rá. Ez utóbbi gondolatom - ha kimondanám - úgy hatna, mintha a vénséges irigység szólna belőlem, pedig sosem voltam irigy, osak műszaki ember lévén, vténamtmjé vált a rend, a pontosság. Emiatt úgy vagyok elkönyvelve, hogy egy kicsit akkurátusán, vagyis régiesen jár az eszem, s dbben a mai fokozott tempójú Világunklbam csak totyogóik a tervező intézetnél. Totyogok, amiig nyugdíjba nem megyek. De előbb, menj, öreg drótozni-föltözni, amit mások elhamarkodtak, valahogy egyenesbe hozni. És én boldogan megyek, mert a hibák „kiküszöbölése” 'sohasem annyira sürgős, minit a 'határidős tervezésük. Amúgy is a testemre szabott feladat iez, s hogy meg ne tagadjam magam, dehogyis ülők én gyorsvonatra. Jó nekem a távolsági személy is. Ott pezseg egészségesen az élet. A mai személyvonatokon nincsenek affektáló nagyságák, vigócek, kupecek, sáminyafckandős ügynökök, csak egyszerű - tanglizó - munkás- erniberek, a városdkba származott gyerekeikhez utaizó, majd onnét visszafelé jövő parasztok. Na, meg ogy-egy rövid szakaszon ördögdletvansógű diákok. Mert ugye manapság a már valakinek számító amber a saját vagy a vállalat gépkocáján közlekedik, de legrosszabb esetben is expressz- vagy gyorsvonat első és második osztályán. No csak siessenek. Én kíváncsi vagyok a személyvonat ablakából jól látható tájra, és azokra a pici állomásokra is, ahol csak néhány smlbar száll le vagy föl. Persze minket a gyors tehervonatok is megelőznek és sokszor az állomások előtt is megállunk. Nőm bosszankodom én ezen sem, sőt gyanítom, hogy agy-egy kültelki utas valami fcomaságban lehet a vasutasokkal - ha nem maga is az -, mert a bejárati jelzők előtt megálló vonatról is majdnem minden esetben van leszálló. A máltborihan még felszálló is volt, egy öreg batyús néni, akit úgy kellett felsegíteni, mert a nyílt pályán kicsit magas volt ndki a vonat lépcsője. De hadd szálljak már fel én is arra a vonatra, amelyik megbízatásom célja felé visz . . . 139
