Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Cz. Jónás Erzsébet: Ági háborúja (regényrészlet)
hatok - mondtam gépiesen. Választ sem várva, odamentem ahhoz az állványhoz, ahol a kaszák és a sarlók voltaik. Megfogtam az egyik sarló nyelét: „Aztán élesék-e ezek a Kiadók?” - kérdeztem, ős ibőlenéztem a szemlébe. A szeme kissé meglepetten villant és azt felelte: „Hát te ijól tartják kéziben, bizony fog.” Boldogan fölsóhajtottam, megkaptam a jelszóra a választ. - Üzenetet íhoztaím - súgtam néki. - Na ha már Tiszákról jöttél - mondta hangosam adok egy kis petróleumot. De aztán nehogy elmond, és rám csődítsd iaz -egész falut. Addiig is gyere ibe tide a szobába, mutatott a hátsó ajtó felé, ott mélegébb van. Megkínállak egy kis 'keserű túróval. Ettál-e már olyat? - Még nem - feleltem, és már vettem !is le a kabátomat, mert a .szobában nagyon meleg volt. - Édesanyám, hozzon egy kis harapdivailát ennek a kislánynak. - A néni kiment a szobáiból, de hamarosan Visszatért egy tálcára rakott mindenféle ennivalót, még aszált szilva lés alma is volt raljlta. Addiig én éknesőlteim, hogy a bombázás miatt jöttünk falura, és hogy négyen vagyunk testvérek. Miután a néni letette az ennivalót és kiment, szépen sorjában elmondtam, hogyan találkoztam a négy emberrel és kértem a gyors segítséget. Elmondtam, hogy Péter a tizenhat éves fiú, is milyen rossz állapotban van, de a többiek is a hidegtől és a nélkülözéstől már nagyon letörtek. A Drávához akarnák jutni a partizán egységekhez. Ladi bácsi nyugodtan végighallgatott. Általában az egész emberiből a rassz külső dacára, valami nyugalom áradt. Én is nagyon nyugodt lettem mellette. Biztatott, hogy egyek, de ón miár Boris nánidknél jóllaktam, arra gondoltam, hogy ez a sok ennivaló milyen jóllesne Ristáéhnafc az erdőiben. Ezt meg is mondtam. Nem szólt semmit, hanem már csomagolta is Ibe. Azután kiment, kis idő múlva egy üveggel tért vissza. - Ebiben kisüsti van, ezt is add oda nékik. Itt van ez a két tabletta, ezt Péternél etessék meg, hogy aludjon. Én délután fél négykor ott leszek egy kufcoricaszánral megrakott szekérnél, azon elhozom Pétert. - Most elkezdte magyarázni lás egy ipapínra lerajzolni, hagy az erdő túlsó szélén, ellenkező oldalon áhdl az ivánoi út megy, van egy dűlő. Ez esik legközelebb Öniszent- péterbez, a erdőn át 4 kilométer. Az erdőszélen várákozzannlk, Pétert hozzák magukkal. Ö majd bagolyhiuboglással ad jelt. A többit tmájid elintézi, most ez az élső. Mpst pedig siessek, a féMzenkattes vonatot még eliérem. Pankaszról gyalog egy óra Viszák, onnan egy óra az erdő, féfaégyrte ott tudunk lenni a megbeszélt helyen. Már búcsúztunk is. A petrólauirnikanaám tele volt, a kosaram is. Indultam lefelé, repültem, nem éreztem a 'terhet. Tele voltaim bizakodással és a jól végzett (munka örömével. Leértem Boriska néniék házához, de nam mentem be, csak az ajtón szóltam be, hogy a féltizen- kettes vonatot el akarom ‘érni. Piroska is gyorsan felkapta kabátját és siettünk az állomásra. Pár perc múlva jött is Dávidbáza felől a vonat és szerencsésen értünk Pan- kaszira. Innét egy jó óra iaz út Viszákra. Panlkaszon isimét 'szerencsénk volt. Piroska ismerősei, Kulcsának kocsival mentek Vuszáfcna. Alig, hogy 'elhagytuk Pankaszt, kocsival utolértek bennünket és mi felkapaszkodtunk. Jó trappba mentek a lovak és gyorsan Viszákra értünk. Anyókám naigyon örült, mikor meglátott, és igen csodálkozott, hogy kaptam petróleumot és kukoricalisztet is. De nem volt időm a beszélgetésre, sietnem kellett az erdőbe. Fogtam a kis kosarat .az (ennivalóval, pálinkával és az altatót, és már mentám is a növidebb úton, a temetőn keresztül az ivánoi útra. Nem éreztem 'fáradságot, csak örömet. Megérkeztem a kilométerkőhöz és énekeltem: „Ezt a kerek erdőt járom én”. Halkan megneaaserttek az ágak, megláttam Pista sápadt szakállas arcát. Szivem megtelt melegséggel, úgy éreztem, mintha nagyon-nagyon régi ismerős lenne, pedig mindössze bárom napja ismertem meg őt és bajtársait. Bementem az erdőbe. A két idősebb szökevény már jött, Pétert nem láttam. A szívem öisszaszo- rult, talán már nem Is él, most amikor biztonságba kerMlhétnie. - Hol van Péter? - Elcsuklott a hangom. - Nem él már? - Még él, de nagyon rosszul van - felelte halkan Pista. - Egy bunkert készítettünk, és amennyire tudtuk, jól elhelyeztük. EsZmlélatlen. De Te, amint az arcodon látom, eredménnyel jártál. Mondj el gyorsan mindent. Dl
