Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám - MŰHELYBEN - Pomogáts Béla: A való világ poézise
temény. Takáts azt a tanácsot szívlelte meg, amit a fiatal Illyés adott valamikor. „Ragyognak a tárgyak. Nyald meg a ceruzád” - hangzott ez a tanács, a valóság ragyogásának, arányainak és színeinek leírására biztatva a költőket. Arra, hogy nyelvi közegbe „tegyék át” a dolgok és a természet létező csodáit, szépségeit. Takátsnak valójában nem is kellett biztatás. Ö maga is azt vallja egyik ars poetica-értékű megnyilatkozásában, hogy „a költészetben a világmindenség emberi méretű aránya ragyog”. A költőnek ezeken az arányokon kell dolgoznia: versibe kell foglalnia a világ varázslatait. Takátsot tehát a látvány igézi meg. A közlés önfeledt természetességével idézi fel a dunántúli táj vagy a tágabb világ költői (látványait. Költészetének legfőbb eleme a festőiség. Takáts Gyula maga is festőnek készült, mesterei között tartja számon Bgry Józsefet és Rippl-Rónait. De a francia impresszionisták levegős pikturájára, Fra Angelico tüzes mediterrán színeire, Breughel emberi mozgalmasságára vagy Ghagall fátyolködben úszó álomvilágára is gondolhatunk versei olvasásakor. Egy festői világ van jelen ezekben a költeményekben, akár a dunántúli tájat, akár a csillagos eget, akár a képzelet álamvilágát tárják is elénk. Nem véletlenül, hiszen Takáts Gyula szűkebb világa az a Pannónia, amely a költők és festők nemzedékeit nevelte a valóság apró csodáinak szemlélésére és kifejezésére. Takáts is a somogyi dombok arányait, a Balaton érett színeit idézte verseibe: egy klasszikus táj képét és atmoszféráját hozta olvasói elé. S mindazt még, amit ez a klasszikus táj időben és életrendben jelent. Barokk kisvárosok régies hangulatát, présházak bukolikus ünnepeit, egy szemlélődésből és munkából szervezett életrend békéjét és derűjét. Ez okozza, hogy Takáts Gyula költészetének nincs olyan története, mint az emelkedő és 'süllyedő időt követő, a történelmet faggató költői életműveknek. Inkább mélyül és gazdagoidik az ő lírája, mintsem változik. A látvány szerepéről beszéltünk, mégsem mondanánk azt, hogy Tákáts a költészet impresszionista mesterei közé tartozik. A táj - a somogyi dombvidék vagy a görög sziget- tenger - arányait és fényeit valóban kevesen fejezték ki oly láttatóan, mint ő. A természetet kevesen hódították meg a költészet számára a hozzá hasonló átéléssel és figyelemmel. Takáts mégsem impresszionista, nemcsak a természet képi anyagát akarja soraiba fogni ugyanis. Ellenkezőleg: sajátos költői alkatának tükrét találta meg a pannon vidék nemes arányaiban. Emberi harmóniája és derűje, bölcsessége és életöröme találtak keretet, társat és kifejezést a dunántúli természet ősi nyugalmában ugyanúgy, mint az antik Róma vagy Hellász történelmi kövei között. Ennek az életörömnek és derűnek a kulcsa megint csak a való világ. Takáts Gyula költői sorsa és eszmélete a természet dolgaihoz és változásaihoz igazodik. Tőlük kap erőt és biztatást. Tőlük tanulja a művészetet is: a formákat, az alakítást, az aránydkat. Költészetének története annak a megismerésnek a történetével azonos, amely fokozatosan feltárta előtte a természet titkait. A közvetlen természetét: a növényekét, virágokét és állatokét és a nehezebben megközelíthető természetét is: a parányok és a kozmosz titkait. Mert Takáts Gyulát mindaz szenvedélyesen érdekli, ami a világban található vagy amit az ember alkotott. Takáts Gyula verseinek olvasója bölcs és boldog költővel ismerkedik. Költővel, aki otthonosan él a világiban, akinek kezéhez szelídülnek a tárgyak, áki egyforma biztonsággal tekint szét kertjében és az ég csillagai között. Biztonság, otthonosság, illetékesség: ezek lehetnének költői magatartásának kulcsszavai. S nőm pusztán azért, mert örömeit a természet látványai és ajándékai között keresi. Takáts bensőséges kapcsolatban él a környező tájjal, de nemcsak vele. Éppily meghittség fűzi a tájban élő 73