Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Bodri Ferenc: Gulácsy-portré II.
ábrándjait. A télen Ady Párizsba, Gulácsy a tavaszon ismét (1910) Ülaszhoinba utazik. Ezúttail van miiből, sikerült eladnia, az elismerés rangot és érdeklődést (hozott. A MIÉNK Itatmadik — egyíben utolsó — tárlatának vendége j910-ben, majd egy év múlva ismét bemutatója van a szeretett Váradon, ezúttal Erdey Viktorral közös. Bár a Nagyvárad című újság ismét matinét ígér és ezen Juhász szereplését, de a költő távozásával (február óta nincs Váradon) -ez a kedvéit helyi szokás elmarad. Juhász így búcsúztatja: „...A költők elfogytak, a színésznők próbáltak, a műsorok állandó folytonossági hiányban és rövidzárlatban merültek ki, a dolog kezdett olyan sablonos lenni, olyan fáradt, olyan kusza, akár a Vasgyáros ötvenedik, vasárnap délutáni előadása a kunszállás! arénában hónap végén, kánikulában és bérletszünetben, zóna- előadásban . . .” A két 'év előtti győzelem lámpás rítusa utóbb jórészt csak a hölgyek, az új divat burjánzását hozná, nem az érdeklődés szüli, (hanem az alkalom, a lehetőség, igénye. Nem a képek bemutatójának ígérkezik, hanem & csevélygő kosztümök farsangjának, Juhász lemondja a lehetőséget, a festő sem megy el, így nem is találkoznak itt. Később lis csak a Moravcsikdilkukén. Guílácsy midiié időközben új barátok kerülnék, elsőül Rónai Dénes és Keleti Arthur. A fényképészek különösen kedvelték: Székely Aladár (reneszánsz ruháikban örökíti meg, Pécsi József Hamlet .pózában és jelmezében, Rónai Dénes peplumos Szent Lajosként, térdepelve egy gyertyaíányes madonnalkép előtt. Rónai még Vád utcai műtermiét is Gulácsy rendelkezésére adja, a festő kiállítása 1912 tavaszán (március—április) itt volt, bármennyi problémát 'és kellemetlenséget hoz a fotósnak ez a szcaníilkailag is megrendezett tárlat. Félhomály, gyertyabűz, a bútorokba olvadt .viaszpecsótök, égő- mécsesek, ifestéfces szőnyegek, függönyökre akasztott, „llebegő” képek, búcsú- és kísór- tetjárás a tárlat idején 'és nyomában, de nem változtat ez som Rónai szeretetén. Haláláig leghívebb vazallusa Keleti Arthur. Az 1912-ben megjelent közös kötet (A kámzsás festő strófái) és az említett szolkatlan tártlat jeles visszhangot kelt: a Népszava, a Hét ír Guláosyról és ismét a Nyugat is. Ebben Bálint Aladár: ,,. . . tompa borongás, a brokáttal borított öreg szék, faragott lóca, -oszlopos óra társaságában, meghitt fülkében, falakon otthonos melegséggel fészkelték be magukat a képek... Múltba mélyeszti gyökereit ez a művészet, a verajtékes jelen sodra messze elkerülte, zuhogása csak mint távoli zengés (hat él hozzá . . . Ontudatossága, művészete labilis, amilyen lalbilisnek látják mi-, ugyanígy érzi ö sajátmagát -a természet előtt, a minden- séghez kapcsolatát azonmód titikoismiafc és kevéssé pozitívnak érzi ő is. . .” A Gyűjtő című egykori folyóiratban Kárpáti Aurél áll a festő mellé ihletetten (1913), még Lyfca Károly Művészete is megnyitja lapjait a Gulácsy-rajzok -előtt (1912). A festő címlaptervet is .készít a folyóirat számára. Egy itt közölt rajzon barettes férfifej — megnyúló«:, erős orra, vastag szája a festőt idézi —, a háttérben oszlopos ház, kapuján kilépő nénikével. Szót érdemel a grafikai lap „felségjele” is: a monogram G-je felett ötágú korona trónol, a festő névaláírásainak változatai külön pszichológiai tanulmány témája lehetnének. A korona lehet a barátok által adományozott rang jele, de ugyanígy a misztikus képzeleté, amely egy magateremtette világ felett uralkodik. De találunk olaszos, kéllemkedően rokokó franciás, „Watteau-s” szignókat is: Luigi, Louis de Gulácsy, Guläcsy, Gulachy stb. „pinxit”. A korszak (1909—-12) jellegzetes képei a finom Erdélyiiné-paszteMek (a hölgy egy mecénás felesége), a Györgyike, drága gyermek című Szókelyihídon készült krótarajz stb. Gulácsy nőalakjairól meggyőző részletességgel és gazdag dokumentációval ír Elsiet Mihály a Magyar Művészet 1933-as évfolyamában. „...Légiesen törékeny, csontnél- küli teremtmények ők, hallatlan bájjal felruházva ...” A Szomoryt idéző pasztell színésznőjében egy talán boldognak tűnő, megtalált szépségideál megtestesülése rejlik. A festő expresszív vágyai a modell hajkoronáját lobogtatják, múltidéző álmai a hölgy 540
