Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Bodri Ferenc: Gulácsy-portré II.
Néha ódon gemmák és aranyszívű hermák Dekadens cézárának érzem magam, s fejem A borostyánt kívánja, mely drága ünnepen Mámort csitít, míg zöldje álmatagon pereg ránk. . (Gammák 'és hermák) Biztosabban így a tizenhárom évvel később Gulácsynak címzett vers, amely még hasonlataiban is ezeket az estéket őrzi („... tangóim . . . úgy remeg, mint nyárfák esteien, ha rajtuk ring az alkomyi harangszó .. . . Lajos, emlékszel, Váradon, tavasszal /I kis csapszékben, hol Watteau lakott, Lerajzoltál, vén márkit, vaskalappal, S tegnapnak láttad- már a holnapot. A Köröst néztük, és láttuk Velencét, A kávéházban Goethe ült velünk, Esengtük Grandet Eugenia szerelmét, A csillagot kerestük, mely letűnt. . (Gulácsy Lajosnak) Ä költő ezt a versét nemegyszer vallotta a legkedvesebbnek, a nagyszerű sorok nemcsak az ihletett képzelet gyenmdkei: valóiban így történhetett kettejük tündért találkozása a langyos éjszakában. Élményeket, vágyakat, emlékeket, ábrándokat nyerteit és cseréltek: két párhuzamms monológ hangozhatott a harsaik alatt. Ha a vers-szak „holnap” szavát nagybetűvel kezdenénk, adott lenne a vita tárgya is, az elmúlt antológia, a később megrajzolt vaskalap. Még az említett talzací hölgyben is hajlandók vagyunk egy általuk így nevezett hölgyet elképzelni. Kevésbé ismert és dallamos nevűek létéről a jelenvaló'k bőségesen és kevésbé szelíden emlékeznek. Fennmaradt a parótkás és nyialkfodros Juhász-portré is, egy másik a nagykalapos Dutkáról. A kiállítás képei pár napra Aradra költöztek utóbb, Gulácsy ismét Itáliába. Genova vidékiét járja, ha az itt jelzett Magmasco-imásolat (hátán egy utolsó vacsora vázlatával) feliratának hihetünk. Az ideges és teátráiis barokk festő csak annyiban közelít Gulácsy ízléséhez, amennyiben széles és lendületes eosetvonásaii („színbarázdák a képfelületen”) a kései utód felé mutató expresszivitás előhírnökei. Teljes expresz- szív .merészséget majd Kokoschka ihoz, szabad osapoimgásit a festőben lassan lazuló önfegyelem. Októberiben (1909) már Fáy Dezsővel közös kiállítása van Pesten, ismét az Urániában: novemberiben Zólyomban, majd más vidéki városokban, A Hét, majd a Nyugat emlékezik meg róla. A Nyugatbsm Füst Milán, egy későbbi köteteibe fel nem vett Párbeszéddel. Füst a képek mélyétre és a festői szándék -mögé lát, ha kissé fokozottan hangsúlyozza Gulácsy festészetének irodalmiasságát, a költő részéről ez nyilván befogadó elismerés. ,, . . .szufotilis érzelmes, középkori lírizmus ez a hangulat fenekére való és -nagy idegerőt követelő, öngyötrő lehatoiás . . . -homályos, középkori zárdalha-n- gulatok, a középkori mézédes szentiimentallizm-usú és finomkodó és mégis brutális szerelmek, a megérzések Shakespeare Itáliaijáról, a barbár zsoldos-lovagok, a gonosz ola-sz vitézeik, a bizarr fejformájú szerzetesek portréi: ezek az édes és borzalmas sötét dolgok, ezek a kepék iszürk-e, tamás-fekete, kedves rózsaszín és elmosódó kék foltjaikkal, erősen olajozva . . .” Az író bizonyosan látta a Lovasjelenet páncélos és csupasztestű harcosainak barokkos ‘kavargását, a flocenci tragédia ikoporsóvivőinek slhakespeare-i tragikumát, a Don Juan kertje kellemetlen férfialakjának -szé-ptestű akt-áldozatát, a 538
