Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - SZEMLE - Dévény Iván: Somlyó György: Füst Milán
költői magatartásinak egyik - világirodalmi rangú - képviselője Fiist Milán. Somlyó Füst verseiről sok lényegbevágó megállapítást tesz; így igen figyelemre méltónak tartjuk azt az észrevételét, hogy az 1909-beo megjelent „Ó, Uram, engem bántanak...” kezdetű Füsit-vers „a legkioraibb magyar költemény, amely az dlii'degenedettsiég érzését fejezi ki”. Somlyó Füst regényeinek (,,A feleségem története”, ,,A Parnasszus felé”), kis- regémyeiinek („Advent”, „Nevetők”, „Amine emlékezete” stb.), elbeszéléseinek (amelyek között olyan remekművük akadnak, mint „A cicisbeo”, a „Denevérek” vagy az „Emléklapok Holdaos- káról”), drámáiról (amelyek közül a „Bodidogtalanók”, a ..IV. Henrik király” és a „Catullus” forró színpadi sikert arattak az elmúlt esztendőkben) és esztétikiai, pszichológiai, irodalomtudományi műveinek (amelyeknek koronája a Lukács György által is nagyralbecsült „Látomás és indulat a művészetben”) emlékezetes passzusokat szentéi. A korábbi Füst-értékelésekkel is gyakran vitába száll a szerző; Hermann István például néhány esztendővel ezelőtt (az „Élet és Irodaioim”-tban) sóik fenntartással fogadta Füst szépprózai munkáinak újabb köteteit: „Füst panaszból és vádból eggyéötvözött művészete minden finomsága elleniére sem átütő erejű.” Somlyó véleménye merőiben más: „Füst Milán elbeszélő irodalmának legfőbb értéke, hogy hatalmas és izzóan Ibélánk vésődő képet ad az ember e kodban érzett hontalanságáról.” Egyes memoár- írók egyoldalú, karikatúrába hajló Füstportréira is reflektál Somlyó: „A monumentális alakon - a szemölcsök is monumentálisaik”, de hibázik az, aki a monumentális alakot - szemölcsei alapján ítéli meg . . . Somlyó könyvének oldalain megjelenik Füst Milán, a tanár is, aki 1947-től kezdve (a 244. lapon közölt „I95i”-es évszám téves . . .) tíz esztendőn keresztül adott elő esztétikát a budapesti egyetem bölcsészeti karán. „A nagy tanítóval és nagy íróival nagy színészt is párosító mester állott éveken keresztül az egyetemi katedrán” - írja Somlyó. E jellemzés igazát e recenzió írója is tanúsíthatja. Előbb a Múzeum körúti épületben, majd a Reáltanoda utcai Eötvös gimnázium egyik tantermében (a Ráko- si-időszakban itt jelölték (ki a Füst-órák helyét), majd a Pesti Barnabás utcai épületben nagyon-nagyon sokszor hallgattam meg Füst előadásait, s amit Shalkaspeare-ről, Dickens Copperfield- jéről, Tolsztojról, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésiéről, Panait Istrati Kyra Kyra- Linájáróil mondott, s ahogyan Szapplho szerelmes énekét, Berzsenyi Fohászkodását, Vörösmarty Ábrándját, Petőfi A haraghoz című versét, Babits Csipkerózsáját vagy Turcsányi Elek Engedd meg, hogy viisszaszaladjak című költeményét interpretálta - örök emlékem marad. Somlyó György könyvének fogyatékosságai elenyészőek. Túl ridegnek éreztük a Schöpfilin Aladárról és Fenyő Miksáról szóló sorokat; Fenyőt egy olyan cikkéért feddii meg Somlyó, amelyet a Nyugat egykori nagyérdemű szerkesztője - kilencven évesen, pátriárkái koriban írt. . . Fülep Lajosról az áll a könyvben, hogy „a Gsontváry-művek nagyságát elsőnek Fülep fogadtatta el az utókorral”. Nem így van; Fülep professzor „Gsontváryról - hangszalagon” című nyilatkozatát a Kor társ 1963. évfolyama közölte; Lehel Ferenc, Vaszary János, Francois Gachot miár évtizedeikkel korábban hitet tették Gsomtváry orligi- nalitása és zsenialitása mellett. Fülep Lajos - tudományos életünk e 'nagy öregje - a második világháború után rendkívül sokat tett a Csontváry művészetével szembeni ellenállás leküzdéséért, de Csontváry felfedezésében és rehabilitációjában nem ő volt a kezdeményező. A 195. lapon az „Advent” című kisregényről azt írja Somlyó György, hogy abban „a kommunista forradalmár alakját fogalmazta meg” Füsit. Kétségtelen az, hogy az 1919-es Tanácsköztársaság leverése után írott műből a (bukott for474
