Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 5. szám - SZEMLE - Pusztay János: Nagy Lajos és a szocialista realizmus
földbirtokos, akit a Tanácsköztársaság fosabott meg vagyonától, tipikus „magyar úr”. Duhaj, izgága, osapoingó kedélyű, aki azt tesz, amit akar. Duhay pedig az árnyékában meghúzódó, s így Petur élvezeteiből részt húzó értelmiség képviselője. Ezért a szerepért hajlandó kisebb áldozatokra is. Mindketten ugyanazt az eszmét testesítik meg, csak más-más megnyilatkozási formáiban. Petur a bamigosiáblb, aki fiékezhetetlen dühét világgá üvölti: „a gazemberek (=vörösök) (holnapután este .már mám lesznek a városban. Ész nélkül futnak majd, mert gyáva bitangok, de akit sikerüli kéznefceríteni, azt mind elevenen fogják megnyúzni”; ,,. . . ha ezek a zsiványok megbuknak, én saját személyiemben leszek a hóhér.” Diuhay vele szemben a félénk, csendben meghúzódó figura, add megpróbál hasznot húzni abból is, ami nincs éppen a kedvére: ,,. . . nekem ninos semmi közöm semmiféle politikai cselekvéshez, én művész vagyok, én képeket festek, én festek a királyság alatt, .én festek a köztársaság alatt, ón festék a proletár- diktatúra álaitt...” Az ő táborukhoz sorolom Duhaynét is. A törékeny asszonyt szelídebb vonásokkal rajzolja meg Nagy Lajos. Kegyelem azonban itt sincs. A kellemes megjelenés mögött ugyanazok a nézetek húzódnak meg, mint férjénél, csak itt halványabban, a megfogalmazás bizonytalanabb. Ö az, .aki .egyrészt visszafogja Petur indulatait, de másrészről velük együtt az antikommunista táborba tartozik. Nemcsak gyakorlatilag, hanem még elviekben sem tesz semmi engedményt, mindezt csák ösztöne sugallatára. S a típust ez tenné veszélyessé, ha nem egy gyönge asszonyról lenne szó. A benne és férjében található visszafogottságot nem valami humanizmus diktálja, hanem a félelem követeli meg. A város - és a társadalom - hierarchiájában elfoglalt helyük Peturékhoz predesztinálja a főorvost és Kvassayt. Nem játszanak különösebben fontos szerepet, inkább csak arra jók, hogy az értelmiség jelentős részének elképzeléseit, véleményét megszólaltassák. Ez a kommunizmusról folytatott vitájukban .jut kifejezésre. A főorvos vul- gármaterialislüa cáfolatával („.én miint .orvos is kijelenthetem, hogy az amiberek nem egyenlők”) szemben áll Kvassay (,ja kommunizmusnak az eszméje... az egy olyan gondolat, amelyben nagy igazság foglaltatik”). Vitájuk azonban tartalmatlan, hiszen a kommunista valóságihoz nekik siemmi közük. Különben is annyira a Petur-osztály hatása, befolyása alatt állnak, hogy nem szabadulhatnák onnét. Ez látszik abból is, amikor Petur az előbbi vitát durván bazárja: „Lánifári az egész. Az embereik nem egyenlők, miért van úr és van paraszt, munkás, szóval nép. A csürhét pedig kordában kell tartani, másképp nem dolgozik.” Gyengeségében, tehetetlenségében is érdekes alak Vályi-Vertaisek, fiatal festőművész. Tudja magáról, hogy „átkozottul tehetetlen”. Ebben az önkritikában már egy kis erkölcsi fölényt is hordoz a többiekkel szemben. Az erkölcsi fölény aztán nemes szándékká magasztosul, de ezt tehetetlensége nem engedi tetté váltani. Szándékát leginkább gondolatainak kivetítésekor ismerjük meg, nem pedig a cselekvésekben. Nemcsak megtenni, de látni sem bírja a tettlagessóget, annyira passzív, erőtlen. Weisz, .a boltos a két tábor között áll. Helyzetéből adódik, hogy nem tartozik Peturék csoportjához, sőt, határozottan szembeni álláspontot foglal el. Ezt azonban inkább csak Peturék érzékeltetik. Viszont ugyancsdk helyzete teszi nehézzé, hogy egyértelműen a vörösök .mellé osatlákozzék, Nagy Lajos nem is ad választ Weisz jövőjiével kapcsolatban. A Peturákkal szemben álló tábort két emiber képviseli: a vöröslőt és a parancsnok. Az író nem skatulyáim be szereplőit. A két vöröskatona között is különbséget tesz. Vagyis megragadja a szemben álló osztályokat, .de nem merev oppozíciókiat ábrázol, hámom az ellentétek tagjait mélységükben is tudja differenciálni. A csattanó 456
