Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Bodri Ferenc: Gulácsy-portré. I. rész

jos egykori beregi földbirtokos egyetlen gyermeke (1882. olktáber 12-én született) már csak sztoikus életnyugalmat meg vízi ás ábrándozó hajlamot örökölt, művészi hajlandóságot: talán a csillagok állása szerint. „Gazdag gyermekkort” a kopott bérház földszintjének udvarra néző sötétsége sem biztosíthatott. Napfényt a Zerge utcai főreál diáktársai, levegőt a rokonságnál tett vendégjárások hoztak. Tamulónák gyenge: osztályt ismételi, majd kimarad a gimnáziumiból. Az egykori osztálytárs, a mai tudós professzor: Ger- manus Gyuila vagy Keleti Artur költői emlékezete őrzi a diákéveket, egy-egy korai kép az első sikereiket. A hatodosztályas tanuló festményét (Szerénység laka) a Műosartnok kiállítása fogadja - a diákot bukástól menti a isiiket -, a Dombvidék című művét 1900-ban megvásárolja a Szépművészeti Múzeum. A festő akkor már a Mimtarajziskfóla tanulója. Itt a társaság nem megvetendő, a távoli bálványok (Böcfclin és Seganttiirii) tetszenek is, de a közeli tanárok (Bailló Ede vagy Lóránffy Antall) kevésbé. így innen is kimarad. A múzeumiból kapott pénzen a renegát növendék 1900 decemberében már Róma felié tart, kedvenc hőseinek itt talán eleven emlékét keresve. Ebben Is eretnek, hiszen társai Párizs fényköréről álmodoznak. Raffaello macskáktól bűzös és macska- köves római inegyediébe, a keskeny és lépcsős Borgoba költözik. Közel a Stanzákhoz, röpke séta csak a Pantheon meglátogatása, könnyű tdher az egy-egy virágszál az ötökké mosolygó példakép sírjára. Római, munkája idején pár század előtt itt lákott Giotto és Botticelli is, velük bezárult Gulácsy éllményfcöre (mellettük Dante, az alig értett mindennapi olvasmány), amely római tanulóéveit meghatározza. Itthon ekkor praeraffaallitának vagy éppen raffaellitának (illik tartami, de ez csak úgy lehet találó, ha hozzátesszük: Gulácsy a maga módján értelmezte a trecontót, inkább a korszellemet követte és aligha a kortársi angol stílusiskolát. Nincs is meg az idesorolható műveiben sem az angolok (Rossetti, Hunt, Millais) vagy a belga Khnopff és a cseh- osztrák Kubin dekoratív purizmusa, sem pedig a .német nazaránusdk (Overbeck, Pforr stb.) 'misztikus vagy hazafias, fcüldetésies máza. Gulácsyt eszményei inkább a kedves ősökhöz kötik (Botticelli, Damte), kevésbé a divatos korszellemhez. A Rómában festett Művész áhítata (1902) egy profán intellektus teátrállista rendezett vágyait mutatja, aligha a kortársi példák átszellemült tündénvitógát. Gulácsy inkább sejtelmes nosztalgiákat őriz (néhol Székely Bertalan oldottam realizáló vázlat-stílusát) és nem az angolok tiszta vagy a németek rideg képleteit (Dal a szabadban). Ez a festészet végül is a szecesszió egyik válfajának tűnik, és kissé talán közelít Nolde vagy Munch felé, a szecesszióiból gyökerezett expresszioníizmus vonálstruktúrájához, különösem a grafikákban. Bár a kotai olajképeken jobbára csák az erre való szándékot véljük felfedezni, de Kokoschka 1913-as budapesti bemutatkozása táján a készség mellett már a 'kész eredményeket is. Az expresiszív szándék válik majd összekötő kapoccsá a festőt befogadó egyetlen csoporttal, a MA körével, ez kelti fel korábban Kassáik figyelmét.

„Olaszország patinás kisvárosaival megismerkedett, a zegzugos utcák, iaz izga- tóan kék ég, az építészet idegen rendje, temetők csöndje, templomok félhomálya, mindez túlságosan is elég volt áhhoz, hogy ikicsábitsa őt a mi profén világunkból, melynek mechanikus ritmusát fizikailag sem szenvedhette” (Kassák). Az élmény erős: jelmezes önarcképek - kalapos, nagyhajú, nevető stb. -, vigyorgó koldusok és felvirágzott bolondok sora következik. A modellek rongyokban, a festő reneszánsz pózban és pompában. Pedig szegényen élt Rómában és ugyanígy Firenzében is, bár képe érdeklődést kelt a Nemzeti Szalon, majd a Műcsarnok 1903-as kollektív tárlatain.

Önéletrajzában szívesen említi a Firenzében (és Olaszországban) töltött másfél esztendőt: ,,. . . A firenzei Acoademia di Belle Arti tanfolyamát az 1903-04. tanévben látogattam. Már korán egyéni térre lépve, főleg a régi olasz művészet tanulmányozását (Botticelli, Fra Filippo Lippi, később Leonardo da Vinci) gyakoroltam öt évre tehető olaszországi tartózkodásom alatt.. . Művészetem jellemzéséül megemlíthetem,

442