Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - SZEMLE - Marafkó László: Az ember-méretü költő - Pákolitz István: Ami lehet

rává lizzításához, (megőrizve ezen alkalmaik konkrét tárgyát és közegét is. Válaszadásra és eligazodásra kényszerítő korunkban a költő egyedül az apró dolgok állandóságában és biztonságában hisz, a imiinidont befogadás lés megértés eleve föltételezett állapota helyett, amely a másik lírai típus sajátja.

Az 1965-ben megjelent Messzanéző önéletrajzi költeményében, az Évgyűrűkben így vallott sorsáról a költő:

.. . megedzett, akár a

kagylópáncélt a tengervíz nyomása.

Tökéletes önjellemzés a ,,kagyló”-kép: állandó kitárulkozás és azonnali bezáru- lásra kész óvatosság, érintésire is kiserkenő érzékenység és a mélységek nyomását elviselni kész keménység ötvözete ez az alkat. S ilyenek az új kötet darabjai is: könnyedek, magukat olvastatok, s egyszerre már-már aggályos műgond termékei. Az új kötetben gyákran verseli meg az ún. „örök-témákat”, s újrafogalmazza a korábbi verseiből ismert élményeket. A Régi album félálomban például újszerűén, látomásos-lbaMadiai módon folytatója a már említett Évgyűrűk c. önéletrajzi költeménynek. Azt hihetne valaki, hogy csupán a tetőző férfikor kényszerít tudatosan-öntudatlanul a számvetésre. A hozzá közelállók tudják, hogy a könyv szorongásos verseinek egy váratlanul a költőre rátörő betegség tragikus sötétje adta a hátteret, nem kívánt módon hitelesítette a megérzéseiket. Amikor lét és nemlét bizonytalan határpontján áll az ember, a megszokottnál sokszorta érzékenyebbé válik a pillanat tü- nékenysége iránt, s képessé válik arra is, hogy az adott pillanatban az örök változatlant, az állandót is átélje. Ettől a képességtől vibrál az Ami lehet legtöbb versében együtt a fény 'és árnyék. Az idill a kellemes szépség hangulatát őrzi meg. Pákolitz Istvánnál a percnyi szépség minden szépség önmagába sűrítését és eáveszíthetőségét is jelenti.

A szó igazi értelmiében megörökíteni vágyásból következik a klasszidzáló

szándék. A költőik érett korszakára jellemző letisztulás, puritán mértéktartás érhető tetten ebben a kötetben. Harmonikusan ágyazódnak ebbe a közegbe a latinos műveltségre valló kifejezések, a ritka és népies szavak, amelyek némi archaizáló árnyalatot kölcsönöznék Pákolitz „őszikéinek”. Nemcsak klasszici- záló szándékú, hanem olyan valóban klasszikus szépségű versek találhatóik a könyviben, mint a Napónként:

aranysuftásos őszi esték tücsökmuzsikás szép öregség irgalmába. ajánlak áldva - nem tudom mennyi van még hátra

Külön fejtegetés témája lehetne az, hogy a népi „mikrovilág” (ahol hosszabb időt töltött) nyelvhasználatából tudatosan kiemelve az arra érdemeset, a közmondár sosságot, a találó kiszólásokat, a profánul mait és a népit egy-egy szókötésben összerántva Pákolitz hogyan tud magának egyéni költői nyelvet kovácsoilni, a vidéken élés vállalásából, emlékeiből esztétikai minőséget és értéket teremteni.

A lírai pillanatfelvételek idilli derűjén - .mint már 'érintettem - úgy lép túl, hogy egyben a dolgok visszáját is felvillantja. A meghaladás egy másik útja két polárisán különböző verstípus összevetéséből is látható. Az egyik a poantírozó, a tanulságot kiugrató vers, amelynek erejét, érvényét az kisebbíti, hogy az igazság túlságosan szentenoia-iszarű. A megmerevedésből kilépést, a megújhodni vágyást, a szemléleti kitágulás igényét a versforma szintjén egy másik verstípus jelzi: a bibliai parabolák, a korholó, szatirikus versek, amelyeknek a szerkezete látszatra némileg pongyola. Ugyanakkor ezekben a kötetlenebb versekben szerencsés formám talált a bibliai műveltség a mai, érett férfi józanül okos, ironikusan háborgó és termékenyen elégedetlen szemléletével. Míg a korábbi kötetben ritkán fordultak elő ilyen versek, most megszaporodásuk egyben minőségi változás jele is. Bíráló hangjuk meggyőzőbb, mint a korábban és az eb378