Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - SZEMLE - Falussy Béla: Áprily Lajos: A kor falára

Jellegzetes, szigorú egyszerűséggel, gyökeres szavakkal építkező négysorosait ciklusokba rendezi. Minden (kép szinte búcsúzásnák fogható fel az élet egy-egy (leheletnyi mozdulatától, jelenségétől. (A Fellegvonulás, a Madarak zenéje, a Gyilkos Apolló, a Betegszoba ciklusai.)

„Színek (halála miniden szürkület”. - A szépség, változó színek, árnyalatok érzékelésével - kifej esésével válik mozgó, eleven életté. A fel-fclcsondülő, azonos töltésű gondolatoknak, hasonló motívumoknak a forrnia mindig más foglalata, változó színű és tónusú környezete ad új és új jelentést. Ösköltésaeti elemek (Hóh állásban, Regősök húrján), a népballadák forma és hangulatvilága (Kis ballada, Feliciián leánya, Az aranymosó balladája), a klasszikus versmérték természetes, könnyed kezelése (Ének a Küküllőlhöz sapphói strófái, a Séta Debreceniben disztichonjai, Odysiszieusz végső kalandra indul hexameterei) színezik a számtalan variációban lüktető magyaros ver.? alaptender ctáját.

A forma tiszteletéről, szeretetéről, jelentőségéről vall az Egy pohár bor (123. 1.) című vers is. A távoli múltba nyúló családi hagyományok folytatását keresi lés találja meg a vers formájának ötvösművészetében: „Forma van a versem / Egyszerű sorában : / ötvös volt az ősöm / Brassó városáhan. . .”

Csaknem minden vers egyedi, meg nem ismétlődő formai jegyeket visel. Néhány kimagaslóan megkapó erejű, sajátos szépségű versről nem is eshetett szó. Ilyenek cím szerint a Madarak, Hollóének, Kísért a Nap, Fehér kísértet, Bibliában, öszvégi kicsi dal, Hinta - és még sorolthatnánk.

Utolsó kötetében először idézi, - s tegyük hozzá - először idézheti fél új, erőteljes színekkel a nagyszerű, győzelmes ember klasszikus, prométheuszi alákját:

Elszállt a sas.. . Bilincs-kapcsos kövére szédülve hullt a meggyötört Titán.

Combján sötéten végigfolyt a vére s tovább csörgött a satnya szirti fán.

De már felállt. Győzött a szenvedésen.

Szilaj dacosság árad benne szét.

Már újra érzi: meglopná merészen másodszor is a Gőgösek tüzét.

S új kínra készül csőr-szaggatla teste, melyet másoknak égő tűz hevít. . .

De jött egy nap, s a völgyi szél jelezte Herakles földet-rázó lépteit.

Áprily Lajos költészete és embersége iránt érzett mélységes tisztelet és szeretet indított arra, hogy fenti gondolataimat papírra vessem. Verselnék (humanitás-tartalma, természetközelsége, úgy érzem, napjainkban sem lehet közömbös. Költészetének építő anyaga az örök új természet, melynék közvetlen közeléből kiszakadván a költő, azt vérében, szemeiben, életigenlő bölcsességében, határtalan tiirdlmóben és jóságában őrzi, s dalaiban adja tovább.

Elégikus hang, az örök, percről percre való búosúzás hangja szövi át az életmű egészét. Ez a tudat különös varázzsal vonja körül a verseiben ímegjdlenő képeket: a

374