Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - SZEMLE - Falussy Béla: Áprily Lajos: A kor falára

komorság. / Ez volna tett: meddő magányt / viharzó szóval megtagadni.. . ” (Magányos áktor Kecskeméten 102. 1.)

A meddő magánnyal szamlben a büszkén vállalt cselekvő magány példáját látja Körösi Csorna Sándor sorsában. A nagy utazót végül hazájától távol, halálos betegségében idegenül hallgatók vették kiörül. „Zengő szeleikben, vad vizek felett / 'lihegve lábalt mindig új oromra. / Számum ragadta: forró szomjúság, / míg rálelt városára. Városomra.” (A zarándok, 127. 1.) Az analógia önként kínálkozik. Áprily a múltba tekint, hogy rátaláljon a zarándok Körösi Csotaa emlékezetes útjára. Sorsuk, hogy miközben távoli csúcsokat keresnek, közös hazájuktól egyre távolodjanak, s a visszatérés útját, lehetőségét örökre elveszítsék.

A haza szerelme kifejezés nem pusztán jól hangzó megközelítése a lényegnek. A láthatatlan írás: levél a messzetűnt, már el nem érhető kedveshez, szülőföldjéhez. A képek meghitt hangulata, a sorok szaggatott, tétovázó lejtése, a megszemélyesített föld távoli sorok emlékét idézik a szerelemről: „Már távolodsz, a gép repít robogva. / Nem is tudod, hogy most lettél enyém. . .” Ezt a gondolatot idézi a láthatatlan írás egész atmoszférája:

Most messze vagy: különös, más planéta.

Vallók neked,

mint régi és divatja-múlt poéta Én a neved

mindig halkabban ejtem,

te vagy a Hang, a Hívás, szívó Delej

s szemembe sajgó Láthatatlan írás.

S mégis: velem

egy-test vagy, mint a titkom.

Nincs messzeség,

nincs vád, mely életemből elszakítson.

Más benne él, joghat, taposhat, unhat.

Kút vagy nekem

s vágyat buzogtatsz, fogyhatatlan újat.

(A láthatatlan írás. 129. 1.)

Az utolsó .két kötet öregségJköltészetére az „Ámulni még”, s a „Megtisztulás” emberiköltői magatartása jellemző: „Ámulni még, ameddig mlég lehet, / iáimig a szíved jó ütemre dobban, / megőrizni a táguló szemet, / mellyel csodálkoztál gyermekkorodban.” (Ámulni még. 263. 1.) - Szeretné, ha abban a tenmészetközelségben érné utol a közelgő vég, amelyben gyermekkora világa megnyílt előtte.

Közelről les már rám a vég.

De mielőtt

a nagy Hurok megfogja lábam, szeretnék megfürödni még egy nyári éjjel harmatában.

372