Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - SZEMLE - Falussy Béla: Áprily Lajos: A kor falára
válik a fokozódó halálfélelem. Keveset ír. 1937-től isofaat időzök a Visegrád környéki erdőikben, „az ősi öröm és ősi jaj világában, ahol az elmúlás ős megújulás ritmusában való feloldódás az emberi sorsot (elviselhetőbbé teszi.” (Győri János: Ápriiy Lajos. Bp. 1967. 109. 1.) 1939-ben 'megjelenik A láthatatlan írás kötete (123-160. 1.), amely az újakon kívül válogatott verseit is tartalmazza. 1942-ben (egyéves szabadságot kér, s Paraj'dra utazik. Újraéli a gyermekkor élményeit. Visszatérve Besitre nyugdíjazását tóm, s léköl- tözik a Visegrád melletti Szentgyörgypusztána. Itt éli át a második világháborút. Ez időben hal meg négyéves kis unokája, Anna. - Még két kötete jelenik meg újabb versekkel: 1957-ben az Ábel füstje (163-257. 1.) és 1965^00 a Jelentés a völgyiből (261- 358. 1.). E drámai tömörségű versék szépsége, értéke a magyar irodalomban csupán Arany János őszi kiéihez mérhető. Életművének szinte számtálan motívuma csillan fel még e gyökeres szavakkal építkező költészetben. „Mindaz, amit a költő a természetben átél, az öröm, a múlandóság, a ibúcsúzás, az emberiség sorsáért való aggódás nagy élményévé alakul.” (Győri J. i. ,m. 146. 1.) Néhány példa segítségével kövessük nyomon, mii jellemzi költő ős természet, költő és társadalom kapcsolatát. Az aktívan sújtó környezet, a sors ránehezedik, körbefogja a magányában lázadozó-zúzódó embert. „Én gyűlöletre nem születtem - és itt szeretni nem lehet. . .” vallja az életművet összefogó kötet nyitó-versében, az Antigonéban. Vessünk egy pillantást A kor falára című versre (in. 1.): Itt éltem én is. Rabkoszton, vizen. Itt lázadoztam, itt zúzódtam össze. Egy vak poroszló szárnyam és tüz.em e zord idő-cellába börtönözte. A múltidő használatával, s a tömör, szaggatott versrvitellel Imár az indítást dokumea- tum-jellegűvé teszi. Bár a börtön magánya nem (egyedülálló - csupán elszigetelő (Itt éltem én is ...) -, harcát magával, s magában kénytelen vívni. Korábbi verseiben is találhatunk már (hasonló gondoláitokat, mint a Falusi elégiában (12. 1.): „Míg nagy mezőn embert kaszált a sarló, / magammal vívtam irtó háborút.. vagy a Vallomás soraiban (83. 1.): „...Viharokból kiiboimló új világért / csák álmom volt, nem lobbanó vitám.. .” Am egy-egy dalban „zengő egésszé” válik az élet valamennyi lehetősége, s a remény két lélegzetvétel között is igaz, emberi energiákat szabadít fel, ha fájdalmas, elégikus hangon is. Néhol lehetséges egyilk4másik vers (szerkezeti egységének párhuzamba állítása. Ilyetn például a Vallomás (84. il.) és A kor falára (ni. 1.) kjét-fcét rokon, a versen belül kontrasztban álló egysége is. A bezártság és az ezzel szemben álló kifelé törekvés feszültsége (egyetlen humanista látomásban Oldódik fel mindkét versben. A kor falára kiemelt két sora: „Egy vale poroszló szárnyam és tűzöm / e zord idő-cellába börtönözte...). A Vallomás ennék megfelelő sorai pedig: „Ahol világtraverzek összedőlnek, / a vers, a versem hogyne halna Imeg?” Az idézett sorok környezet és költő kapcsolatára vettnek fényt. A (szabadság .mint emberi lényeg, s ezt az emberi lényeget sugárzó költészet egyaránt pusztulásra van ítélve az adott társadalom súlya alatt. A fenti párhuzamhoz (hasonlóan rdkoníthatók az előbbi sorok meghatározottság-tartalmával szembenálló, feszültséget ktíiüő-éelióldó egységeik is: „De néha túl a rácsozott időn / csiilagmezőket Idhhantott a távol. / Szél jött és megtelt hetvadó tüdőm / a végtelenség fenyvasillatávail.” (A kor falára, 2. vsz.) „De túl romom, ha perce jön csodáknak, / a mély megkötődül, mintha vallana, / s a bolt alól barangtisztán kicsendül / s magasra száll az ember dallama!” 368
