Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - SZEMLE - Z. Szabó László: Agitáció és művészet avagy a proletárművész önarcképe
A tdjes azonosulás, a m /-nek az a teljes átélése, tudatos vállalása, ami József Attila verséiben, a Szocialistákban végig bizonyítható, elsősoriban az olyan Jellegű és tartalmú derkoviísi művekben mutatható ki, mint a Tüntetés II., ahol a iharoba induló tömeget kardlapozó ilovasrend'őrókkel vívott Ibarc első sorába villan bélé a tömegbe felolvadó Detkovits^arc. A sorsválllaáás a korszak mindegyik agiflaltív jellegű alkotásában ott látható. A polgárvilág elleni szatíráiban a kor tipikus ábrázolása, a proletársors bemutatására vállalkozik, és legalkalmasabbnak éppen a saját sorsát találja a kor poli- tikai-cársadalmi-szocáális gondjainak a megszólaltatására. Hiszen a Vasfüggöny elnyomott proletárjainak eltaposott tömege közt az ő vonásaira ismerünk. A Törvény nevében című tusrajzán a rácsos Ibörtönaiblak mögött látható a munkás Derfcovits alak, az Elítélt, az ítéletvégrehajtó vagy a Tőke árnyékában az elnyomorítottalknalk, a miegkín- zottalknak és megbilnoseltelknelk a maga vonásait kölcsönzi. Egyúttal „a magyar valóság tablójává szélesíti és sűríti a képet, s a polgár és a proletár ellentétét a felfagyver- zett gyilkos és a kiszolgáltatott áldozat szélsőséges éllanltétében fogalmazza meg”. A rejtett önarcképnek külön szerep jut Derfcovits művészetében, különösképpen a Dózsa fametszet-sorozatban és a Dózsa- vagy 15/4 Transzparensben. A Dózsa sorozatban az az irodalmi-művészeti hagyomány jut ismételt megszólaltatásra, ami a kuruc költészet folytatásában, a XIX. századi reformkori küzdelmek korában keletkezett műveidben - Eötvös regényében, Petőfi Dózsát idéző verseiben, valamint a XX. század elején Ady költészetében - vált a (társadalmi forradalom szimbólumává. Ám amíg a fent említett lesetekben egy fölívelő forradalmi hullám egyik kifejezője lehetett szoros sziiüktionitásiban az akkori jelemmel, addig Derfcovits olyan pillanatban nyúlt a történelmi témához, amikor iaz ellenforradalom stabilizációja következett el, egyúttal a parasztság elnyoimorodásánaik, ismételt történelmi ímegcsalatásának is tanúi lelhettünk, de az osztályok megcsalatásm mögött az összes dolgozók fokozódó elnyomatásának az ideje is el következett. Így a téma, amidlyre felszólítást és biztatást mát évekkel előbb kapotít, a kiélezett politikai helyzetben egyszerre válhatott törflémdkni dokumentációvá, figyelmeztető jellé, a Imiegcsalatás elkerülésének harsány kiáltásává, egyúttal pedig az elnyomo'tták együttes jeliképévé. A fekete-fehér éles kontrasztja, a részletek helyett a lényeg hangsúlyozása magában a technikában kényszerítőén jutott kifejezésre. És miivel ia példán kívül a társadalmi agitáció funkcióját is vállalta, nem akart puszta illusztráció lenni, hamem a Dózsa-tör- témetben a kor elnyomottjainak történetét is bemutatta, sorsukban a saját sorsát is átélte; így vállalta a teljes azonosulást. Neím kizárólag érzelmi-értelmi síkon, iaz ábrázolt jelenetek szenvedélyességében, hanem a fiiziognómiai megformálás konkrétságában is. A fametszet jónóhány darabján félreérthetetlenül Derkovitsra ismerünk. A Leveretés és a Máglyák címűn az emberi megalázóttság, ia teljes kiszolgáltatottság, a letiportak alakjában ábrázolja önmagát. Felismerhetően az ő vonásai láthatók a Menetelük, a Kapudön- getők és a Leolt parasztok fametszetein is. Ez a teljes azonosulás, ha nem is szó szerinti értelemben Évadtól a József Attila-verssel, gondolati tartalmában a Szocialisták című költeményben felsorolt azonosságokra emlékeztet: az azonos sors vállalására. A rézkarc- sorozat Kikötött parasztéban ismét önmagát ábrázolja „kíntól faátraszegett fejében”. Mindezt „a vállalt küldetés mellett a végsőkig való kitartás kötelességtudatával” lehet megyarázni. A rejtett önarckép, ami József Attilánál és Derfcovitsnál is a század 30-as éveinek kezdetéig tart, sok-sok pszichologizáló elemet tartalmaz; ritkán a szerepvállaló önarckép mögé bújik. Ebben, ha nem is a ilegkanzdkvensebban, de követi azokat az európai hagyományokat, amelyek uniód a költészetben, mind pedig a festészetben egyaránt kimutathatók a század elejétől kezdve. Az európai festészetben elég a legnagyobbakra, Picasso, Rouault vagy Chagall példájára gondolnunk, nálunk a Nyolcak csoportjára; a 365
