Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Heitler László: István király ábrázolása a képzőművészetben

tomását: „Nem annyira a valóságot, mint inkább a ritmust, a muzsikát szolgálta.” Egyik levelében így ír a Szent István szoborról: ,,A legnehezebb szobrászt fdladat: a lovas szobor. A lovas szóbor: kiét összetapadt testnek egymáshoz való viszonya. A lovas fara, combja ráfeszül, rámintázódik, rálapul a lóra. Ezt ereznem is kell nemcsak látni. Ezért igyekeztem nagyon, hogy minél többet davagoilhiassak. Persze, ameny- cyire csak lehet, túlzóm a miintázásniál a ráfeszülést, és örülök, Ihogy észreveszik. Másik fontos a bronzszobornál nem a valósági, hanem az optikai egyensúly, karóik vagy más egyéb ne húzzák félre a szobrot. Én kétfelé húztam a férfi két lábát, hadd

Hulló László: István király temetése (1970)

legyen még stabilabb. Aztán meg: hadd foglalja a teret. A lovas szobor úgyis nagyon profil munka: ez ellen is tenni akartam.” (László Gyula: Medgyessy Ferenc, 1965.)

Stílusában Sidló művével tart rokonságot lspánky Józsefnek a veszprémi vár északi kilátóbástyáján elhelyezett két alakos kő szobra: István király és Gizella királyné. (1938.) Az utca végén sziiluettszerűan mutatkoznak a kétszeres életnagyságú alakok, mögöttük az ég 'és a Bakony hegyeinek foltja látszik. A nagy távlat kiemeli statikus nyugalmukat, dekoratív mintázásukat. lspánky szobrai a királyi felségjeleikkel - korona, kard, országalma, továhbá a Gizella kezében lévő itamplomimdkett - együtt a hagyományosnak tartott öltözetben ábrázolják a királyi párt. A kőmunkják redő- vetései gazdag vcnaljátékkal bontják meg az ünnepélyes kifejezésű szobrok oszlophoz hasonló tömbjeit.

359