Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Moldova György: Mohácsi mesterek
Nyolc napig tengtem-lengtom munka nélkül, miikor összetalálkoztam a mónte- lep vezetőjével.- Te, Pista, nincs nálatok valami állás?- De, kellene egy almacsősz. Most egy lóápoló vigyáz kint és ő hiányzik nekünk a gazdaságban. Elvállaltam, nagy sár vök, adtak egy csizmát. Kimegyék, megkeresem azt a Kovács nevű lóápolót, mondom néki:- Én leszek az új almacsősz. Erre elkezd sírni, vigasztaltam:- Ne sírjon, nem marad állás nélkül, visszaveszik magát a lovak mellé.- Nem is azért sírok, hanem örömiömiban. Végire leadhatom a felelősséget az almáért. Csak annyit mondok magának: vigyázzon a csikósokra, nagyon lopnak. Amíg ón voltam a csősz, almás lett az aknialopás, ahogy a huligánok mondják. A hullott almát addig mindig a disznóknak vitték, ón három részre osztottam, csak a legrosszabb ment a moslékba, a jobb minőségűt a konyhának adtam, a legjobbat pedig szétosztottam a csikósok között. Mindenki megkapta a magáét, nem loptak. Két hónap alatt beérett az alma, elküldték, a feleségem pedagógus földjét műveltem. Január egytől újra visszavett a miántelep éjjeliőrnek, sohasem csináltam még ilyesmit, de egy barátom, egy fcoosls elmagyarázta a teendőket. A kezem alá beosztott éjjeliőrök nem rajongták értem.- A maga elődje, a Lencz az rendes ember volt, mert éjfélikor lefeküdt velünk együtt.- A Loncz megtehette, ment ő egy bonyhádi iszegánydmher volt, de én a ibóiyi Fűrész vagyak, akkor is, ha szegény vagyok. Magúk vélem együtt fönt lesznek egész éjszaka. Pedig akárhogy dolgoztam, ugyanazt a 970 forintot kaptam és a fejadagot. 1956 május másodikam kerültem az utolsó helyemre, a mohácsi Temiaifomghoz. Egy napig dolgoztam segédmunkásként, húztam a imlalomlkoosit megpakolva rongyhulla- dékkal, másnap kinevezetdk csoportvezetőinek - igaz: itt is segédmunkási fizetéssel. Nem lehetett tiltakozni, kevés volt az üzemben a szakember. Itt a Tamaforgnál megbecsülitek, 1960-ban ifelhiivattak Pestre, Lukács, az igazgató kinevezett áruforgalmi előadónak, gy álkor lati lag üzetmvezetőhelyettes és szakmai vezető lettem. Egyedül csináltam azt, amit ma öt-hat technikus végez, persze közben az üzem is megnőtt. Nagy ötleteim nem voltak, arra vigyáztam, hogy a munkás ne dolgozzon túl sokat, mégis menjen a bolt. Negyvenöt 'évig dolgoztam, tizenhat 'szolgálati éwdl mentem. nyugdíjba. Mint tudnivaló, a szocializmusban a következő típusú dolgozók vannak: először is az ötujjasok, akiknek mind laz öt ujjúkkal mieg kell fogni a kalapácsot, a kaszát. Aztán a négyujjasok, ákik a négy ujjúikkal viszik az utcán az aktatáskát, a háromujjasok, akik a feketekávét ikavargatják, iá Ikátujjások, lakik jelentkeznék, hogy ők tudnak valamit és el akarják mondani, végül az egyujjasok, -akik azzal az egy ujjúkkal ráböknek a munkára: nesze, osiináld! Én sohasem voltam nincstelen ember, de mindig az ötujjasok közé tartoztam, most nyugdíjas karomban is az maradtam, dolgozok a földön, a szőlőben. Gondolkozom még egy kis mellékjövedelmen: sokan vannak elfoglalt emberiek, akiknek nincs idejük üldögélni az orvos előszobájában, mi volna, ha én sotbaállnék helyettük és egy kis pénzért elhoznám a receptjüket is?” /970. február-március 342
