Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - Farkas Imre: Istvánkeresés (elbeszélés)
FARKAS IMRE Istvdnkeresés Tőle, anyámtól hadd kérdem, ki volt? Emlékszik rá, akit sok nyárban ár adón hívóit, keresett - Istvánra? Erre az időre — aratás, cséplés múltán - tudtuk már, szabad-e, kell-e csalódott, panaszos énekben sírni, megerősödve a száz szálú zengéstől, a százöles panasztól: „Hol vagy, István király? Téged magyar kíván.” A hűvös mennyezetboltok alatt kedvünkre sírhattunk. Sok jóleső, lázadó, elhalása után elnyugvó sírásra emlékszem - anyám csodálatosan énekelt. És kint, a falusi templom színes ablakai mögött velünk kerestek, kértek a jegenyék - hiszen az esőtlen idők egyaránt szomjúságba részegítettek növényt, állatot, embert.- Nem. Nem Szent Erzsébet volt a felesége... Tizennegyedrész. ■ • Tizenhárom a másé, csak minden tizennegyedik búzaszem a tiéd. Talán ezért szerencsétlen a tizenhármas szám. Az anyám, az én és a hasonlóak életében bizonyosan ezért. Amint a kékeszöld búzaszálak tengere, sok-sok táblányi tengere elönti a tavaszi határt, indulhatsz akácbunkóddal, hatalmas zsákkötényeddel, talán fagereblyéddel ki a felszáradt határba, hogy a reménytelenség lándzsajövését, a kukoricatusk.ókat a reménykedés zöld búzavetéséből kiszedd. És földtelen, halvány csomókba hord, hogy minden harmadik hal- mocskát, a részt, ökrökkel hazavidd. Mekkora öröm! Tüzelhetsz már a vályogkatlanon trónoló üst alá legalább a szerdai nagymosáskor. Mert szerdán a szegények, csütörtökön az árvák, pénteken a lusták és szombaton a kurvák mosnak - tartotta magát felénk a mondás. Ki szővegezte meg? - honnan is tudnám. Volt, mint a Jónapot, a Dicsértessék, vagy a Hol vagy... ? Alig néhány héttel később élesre reszelt-fent, fecskefarkas acélokkal mentünk a dűlők idegen akácai alá - acatolni. Levágni nekünk kell. Marokba is szedni, kévébe is kölni, keresztbe is rakni. Gondosan csak, szorgosan csak, szépen. A szép munk.a igaz munka, az igaz munka növel. Mindegy, hogy másé a föld. Valóban mindegy? Néhányan tagadták, ők sem hangosan, de széles körben semmiképp. S a többi? Istené a föld, az ember. Annyira az övé, hogy lázadásától is csak az ü nagy és bölcs, végtelen és mindent bíró lelke szenvedne. Emberé a munka, az esővárás, a türelem, és a túlvilág, ha türelmével tán kiérdemelné... A „Hol vagy.. .’’-hoz, a szabadon lázadó, templomi tüntetéshez az indulat - titkon - már az őszi mélyszántáskor összegyűlt. Minden mélyszántás idején. Ám újból és újból megbizonyosodnunk erről csak akkor adatott, amikor a zsákba pergett a szem. Hej, lassú halállal éltető reménység!- És Boldog Margit, nem az ő lánya volt? - mondta kérdve a kedves. De várjunk az énekkel, még csak sárgul a kalász. Gereblyét fogazni, marokszedő kukát hegyezni, kaszát kalapálni és takarót állítani jött még csak el az idő. És jött a marokszedő-fogadás hete. Ha közben nőül nem kérték, hogy más után 293
