Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - SZEMLE - Bebesi Károly: Gondolatok Csoóri Sándor kisprózájáról Faltól falig c. könyve kapcsán
emberi szellem produktivitására nézve? A megmérgezett lelkiismeret nem veszélyezteti már-már azokat a spontán szellemi erőket, azokat az elemi megnyilvánulásokat, amelyek nélkül szárazak, unalmasak, értelmetlenül kimértek és betegesen számitóak lennénk? „A kicsikart jókedv után menetrendszerűen megérkezik a bűntudat. Annyira elszoktunk tán a testünkre szabott jó örömöktől, hogy ha váratlan ajándék gyanánt kapunk belőle valamit, már gyanúsnak és lekenyerezönek érezzük az egész világegyetemet?” - kérdezi Csoóri, és még ugyanebben az Írásban rámutat e túlzott józanság valóságos veszélyeire, buktatóira. „Időnként már-már azt is föltételezem: azért hiszünk olyan kitartóan és makacsul föladatainkban, hogy ne kelljen szembetalálkozni velük. És kötelességtudásunkat is azért súlyosítottuk any- nyira el, hogy terheit cipelve ne kelljen valóságosan a vállunkra venni.” És végezetül - bár nem mondja ki - világosan utal az értelmiségi újabbfajta bezárkózására, individuálódására. Mert e magatartás fő mozgatói között meg kell említeni azt a hallatlan becsvágyat is, amely a ma szellemi emberének öntisztázására irányul. Itt-ott végső kérdésként már csak a „van-e közöm hozzá?”, „tehetek-e róla?” következhet. Harc a tiszta Iclkiismcrctért, vagy ahogyan Németh LászTó mondja: „üdvösségharc”. (Beteges változat: harc az alibiért, amellyel lelkiismeretem előtt igazolhatom magam .. .) | Ha csak egyszer tudnánk legyeket fogdosni, amikor a magunk megmentésén fáradozunk - teszi mindehhez némi, jogos iróniával Csoóri. Törvényiszerű ilyen -körülmények között, hogy az utóbbi évtizedek irodalma nem esztétikum- központú. Az ingadozó értékek között igen nehéz megtalálni a stabilát, a maradandót. Számos író művének a „csúcsa”: a memoárja. Nem egy életmű hűsöl irodalmi érték szempontjából nálánál jelentéktelenebb memoár árnyékában ... A művészetben a magatartás, az állásfoglalás súlya az iméntiekből következőleg szinte betegesen megnövekedett. Az olvasó n-em gyönyörködni akar, nem szépséget keres a műben, hanem példát az íróban. Az önmagából hiányzó részt, a bizonyosságot, amely a „felek” dialógusában döntéshez segíti. Nem lehetőségeket keres, sokféleséget, hanem egyetlen lehetőséget, egyetlen utat. Nem csoda tehát, ha izgatottan figyelünk azokra, akik e háttér előtt következetesek akarnak és tudnak maradni mindabban, amit megkezdték valahol, valamikor ... Mi teszi Csoóri Sándor könyveit lebilincs-elően érdekfeszítővé, detektívregény-izgalmas- ságúvá? Minden bizonnyal az, ami a memoárokat. Az, hogy vallomások. Mit gondol Csoóri? Mi foglalkoztatja? Mi a véleménye? ... Akik olvasták a Tudósítás a toronybólt, A költő és a majompofát, a Kubai útinaplót, és megszokhatták igényét, új könyve (Faltól falig) mellett sem mehetnek el közömbösen. Egy író, akinek a szavára érdemes figyelni, és kell is, mert igazságai megszívlelendőek. Ebben az új könyvben két remekül megírt monografikus teljességű - mégis alig néhány oldalra szorítkozó esszéportré is található: az egyik Illyés Gyuláról, a másik Veres Péterről. Nem nehéz kitalálni, miért éppen e két „nagy öreggel” találkozunk - és éppen itt... Mert talán éppen ez az a könyve, amely irodalmi erényein túl a legjobb önjellemzés is ... S ha az, ez természetesen a két életmű vállalását is jelenti: róluk beszelve, óhatatlanul önmagáról is beszél, mikor őket mutatja föl, tulajdonképpen önmagát adja. Nagyon nehéz volna Csoórit Illyés Gyula és Veres Péter nevének említése nélkül jellemezni. Talán tőlük tanult a legtöhbet, hozzájuk fűzi a legerősebb szellemi kötelék. Nemzedéktársai között szinte egyedül áll; az az igény, amely írásait egyre értékesebbé teszi, szinte önmaguk fölé emeli, csak e két idős mesternél munkál ilyen közvetlenül - az írói hadrend legelső vonalaiban. A „verespéteri” igény: az ön-tisztázás, az önmeghatározás, a helyzetfelmérés, a mindenre-odafigy-elés igénye. . . Az „illyésgyulai”: a magyar-európaiság, lezáratlan -horizont, a franciás-magyaros világosság... És a legfőbb: mindhárman -személyes gondnak tekintik a -tágabb értelemben vett haza, a nemzet gondját. És hol vannak még az árnyalatok? A finoman kevert színek, az átmenetek? Mi az, amiben Csoóri mégis eltér - ha nem is a ikülönbözni-akarás, mást-ak-arás következtében e két mesternél? Talán nem tévedünk, ha a -számos különbözőség közül leg- fontosafobkén-t a közérzetét említjük, az írói és állampolgári közérzetét, amely mindabból, amivel Csoóri jellemezhető - a -legsajátosabb. Ha csak könyveiméit vesszük is, csaknem valamennyi a személyes jelenlétre utal, a közvetlen találkozást hangsúlyozza. Már a címekben is ott van maga az író, mint az olvasó közvetlen tudósítója . .. Nem kis bátorság kell manapság ahhoz, hogy ezt a szót leírjuk: én. Cs-oórinak csaknem valamennyi írásában ott találjuk. Ki ez az én? Hogy kerül ide? - kérdezhetné, aki 279
