Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - SZEMLE - Bodri Ferenc: Kun Béla az írókortársak között
lelem lassan oldódik, ihi-szen az első találkozás ez a forradalom sokhírű vezérével, az írók új stílust is tapasztálnak. És ez szokatlan, meg aztán eléggé marconák is bőrkabátjukban iés fegyvereikkel a szolgálatkész autók katonái, akik idekísérték őket. De idővel azok is megenyhülnek, még űz író - ő már úgy szokta, hogy ad. . . - borravalóját is elfogadják. A gesztus őket is meglephette. Az éjszakai találkozásról így emlékszik Barta Lajos is (közli: jelenkor, 1969. 3. sz.): Krúdy emlékezésében talán először kerülnek a népibiztos és katonái egyszerű emberközelbe, szinte beépülnek az író „világának” legendás és szivárvánnyal szőtt hősei közé. Polgárjogot nyernek holdviiágárnyékos álomligeteiben is: „Vörösőrök mászkáltak iákkor az én margitszigeti ablakaim alatt is. Igaz, hogy jámborak voltak az árvák. Legföljebb az óbudai szakácsáénak ígértek -házasságot, mint a világ teremtése óta ez szokásuk a hadfiiáknak.” Krúdy arra emlékezik tehát, amire a kor-társak közül itthon és akkor senki: Kun Béla és áltála a tanácskormány, a párt keres személyes kapcsolatot az irodalommal, bizalmat kínál és vár, a tervekben nyilván több is szerepelt. De az események erre alkalmas és konszolidált rendjét mégsem ők állították össze, kevés idő jutott hasonló beszélgetéseikre. Igv kevés az adatunk, de annál több tanulsággal bíró. Még akkor is, ha feladatunknak nem a Tanácsköztársaság irodalompolitikája taglalását tekintjük, hiszen ezt Kun Béla mellett intézték másók, és helyettük hozzáértőbbek, hivatottáb- fcak elemezték. (Fogják is tovább.) De idézett emlékeink félreértéseket és hiedelmekét tisztáznák, emberi méretbe hozzák komoly történelmi tanulmányok feszesen kimért, „ünneplő ruhás” szereplőit: hőseinket a pillanat ihletében született, „hétköznapi” gesztusaikban mutatják. Kóbor Tamás egy mondata az írók bizállmát jelzi („Még el sem -olvastuk, hogy Kun Béla otthagyta a gyűjtőfogházat, már természetes, hogy ő a külügyi népbiztos...”), Ady mottóként idézett szavai a korábbi várakozást. A magyar irodalom 1848 óta -az ország társadalmi körülményei folytán afféle belpolitikai nagyhatalom, különösen az a század első két tizedében, gondoljunk A-dy- ra -és -társaira, a .Holnapra, a Nyugatra, a Huszadik Századra, akár -a Népszavára, a Galilei körre vagy a Társadalomtudományi Társaságra; író-tagjaikban arra a „második refoiimnemzed'ékirc” (politikusokról és -másokról most -ne essék szó), -amely történelmi távon a két forradalom előkészítőjének számít. Ady hangján a korszak a ,,67-es mocsár” -mélyébe látott, -és magasra emelte edzett szavát a háború ellen, majd az őszirózsás és a tanácsforradalom nemes oél-jaiórt. Tudja ezt az Oroszországból, -az ottani eseményékiből, Lenin mellől nam-rógiban hazatért egykori kolozsvári és várad! újságíró, a Holnapért lelkesedő pártmunkás: Kun Béla is. Megindultam emlékezik zilahi kisdiák korára, amikor a magydiák Ady volt a házitanítójia. Kolozsvári lakása falán a költő dedikált képét őrzi, fiókjában az egyko-r pályadíjnyertes dolgozatot, melyet a népiköltészetről még „grammás-ként” írt, minden irodalom ősforrásáról. Ez -az örökség kísért Ady betegsége és halála feletti megrendülésében: a bősökkel és .mártírokkal zsúfolt -magyar irodalom adhatott példát és erőt a tóloncház, maid ia gyűjtőfogház iszonyatos hónapjánák éjszakáiban is. Bizonyára ezért -emlékezik Kun Béla különös szeretettel az -irodalomra - cikkeiben és beszédeiben példáikat és .példájukat idézve. És nyilvánvalóan azért áll később oly nagy ro-konszanvvel az emigrációban -megjelent könyvek és írók -mellé - itt Lengyel József, Karikás Frigyes, Hidas Antal, Kiss Lajos, Illés Béla, Kaihána Mózes és más-ok könyveihez írt előszavaira, a hozzájuk írt leveleikre, róluk írt bírálatokra gondolunk -, ez -a nem múló irodalom-szeretet adja a kezébe a tollat Utoljára, hogy tanulmányt írjon Ady mellett másik nagy szerelméről: Petőfiről, annak oroszul megjelenő versgyűjteménye elé (1936). 266
