Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám - Cserhát József: Visszanéző (vers)
CSERHÁT JÓZSEF Visszanézd* Elengedsz most, akár a nagybetegség a szenvedőt, de arra gondolok: tudod te jól, hogy holdvilágos estéd bennem maradt, mint halban a horog; s viszem, viszem a végzetes zsineggel, amelyet úgy húzok magam mögött, mint tüz-szigonyt a nyári nap, ha reggel kibuggyan és elönti a rögöt. Fogyó kalászod itt virít kezemben, csuklómon ül az esti reszketős. Nyugodt vagyok. Egy szempillám se rebben Nem rémiszt már se járomszeg, se kés! Remegjen az, aki hintáról leszállván szőnyegre lép és bortól fátylasult szájjal nevet; s csak gúny lebeg szakállán, ha sártenger a bodzabokros út. Minek tagadjam: könnyed sós ízével nem teltem el, sírok keservesen. Élezem a rozsdás útjelzőkig ível. izzaszt a hőség, s túl a fenyvesen tekintetem leszáll a gyűrt rögök közt. Ki hallja ide a világ szavát? A domb mögül szekér zörög föl, ökrös. Nézem a bérest. Szeme visszavág. Elenged ö is, hát a hullt cseréppel mondom ki most, hogy földre esni jó. Vízen megyek, de vár a part a réttel, mert végül parthoz ér, minden hajó. . . Elengedsz, Balsa, vén falum, elengedsz, (lőtt madárként, te omló boltú ég), de visszatérek majd, ha síri csend lesz, s hajnal felé a lámpabél kiég. *A tragikusan elhunyt Batsányi-díjas költő hagyatékából. 17
