Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 1. szám - Pozsgai Zoltán: Csikófogú Linda (elbeszélés)
egy nőt, aki a felesége lőhetett a sakternak, utánuk egy csontvázat, akiről még azt sem lehetett tudni, kifele, meg egy rémült arcú, mártír kifejezésű, fiatal nőt, aki rossz férfizakót viselt.- Ennek a lónak megvan a csikófoga - mondta Kálmán ibátyám.- A osikóíogú ló pedig sók mindent kibír - mondtam.- Elhúzza ez majd akár a iházat, a világot is, öcsém!- Én is azt tartam, ibogy elhúzza. Ha kitartjuk jól.- Már nem bírtam gyalog - mondta a csont-bőr emiber. Lent ültek a kocsi fenekében. A mártír arcú nő imádkozott. A sakter formájú, szakállas (az is lelhet, Ihogy más foglalkozású volt) elbóbiskolt. Amazok csak hányódtak a zötyögő deszkán. Most gyorstalbban haladtunk, mint a Marcal. És Dusnik Kálmán már kezdte elhinni, hogy az előbb csakugyan félt a ló. Vagy szerette volna elhinni. Akarta, hogy elhiggye, ami nem igaz. Azt mondta, miközben oldalba bökött a könyökével - tudod, öcsém az úgy van, hogy amelyik lovat a háború megmarja, az a gyíktól is fél! Ez így van! Az öreg makadámutat végigsütötte a nap előttünk, egészen a szomszéd faluig ellátunk rajta. Ez az út vezetett Győrön át Szombathely felé, azaz ez kötötte be a Marcal-vidéket Győribe. Mellette a talefonhuzalok leszaggatva. . . Aztán sokáig nem szólt senki. Mintha azalatt nagy idő telt volna el. Ezután meg egy emelkedő következett és- még nagyohb, valóságos síri csend. Dusnik Kálmán arca elkomorult, kalapkarimáját lehúzta a szeme elé és tűnődött. Később megint oldalba bökött: nem tudom, hogyan megyünk föl erre a dombra. Ott az út se valami jó. De más út nincsen. A ló lelassult, farka el ernyedt, orrával előrehúzta a gyeplőt és türrögött. Gyie! Mondtam neki: nem tudom, hogyan megyünk föl. A meggyötrődött emberek szeme előrerévedt a kocsifedékből. Már ők is látták, hogy itt nem megy föl a kocsi egykönnyen. Az ökrös szekér már befordult egy udvarba. A katona egy ideig csak nézett, aztán kikapta az ostort Dusniiik Kálmán kezéből, s Végigrágott a kínos lovon:- Gyie, te dög! Nem megy, mert maga csak simogatja, az istenit! A hosszú szaíkállú fölemelte tenyerét- Nem tudom, ütni valakit vagy valamit érdemes-e, szabad-e.- Ha nem ütöm, sose megy föl erre a nagy dombra!- Ó, a Marcal hogy szalad!- Szálljunk le és toljuk meg a kocsit. Mert nagy dombok következnek. Dombok akadnak bármerre. Még nagy dombok is. És ez a ló még elég gyenge - mondta Dusnik Kálmán.- De együtt áttolhatjuk a szekeret a dombon.- Bennem már van erő - mondtam. Leszálltunk. A sok, gyenge váll nekifeszült. És a kocsi haladt. ) 6
