Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - Pesti János: Országúton (elbeszélés)
Vajon most milyen örömöktől ábrándozik? - les rá, majd fölkapcsolja a rádiót. Színházi közvetítés, Barbara álmosan nyújtózik, iműmosoly ül az arcán.- Keszthely! - mondja, és egy táblára mutat. Nem álllinak meg, nyaktörő huppanó- kon, düledező kerítések között rövidítik az utat.- Aludtál? - kérdezi Gábor, félkézzel átfogja a lány vállát.- Szundikáltam - mozdul a lány ajka, és puihán belenyújtózik a melegbe. „Anyu mit csinálhat” - töpreng, és ránéz az órájára. „Elmúlt hét, nem tisztáztunk semmit” - fordul Gábor felé, szája fölött a finolm kis pibék elsötétültnek. A férfi megérzi a vizsgálódó tekintetet, szeme apró rezzenéssel menekül a lány arcáról. „A feleségem vajon . . .?!” - száll haza hirtelen, és merően méz. Bevásárlás, mosás, konyha körül forgolódó, filléres, 'kisszerű élet. Mint érez, hogyan gondolkodik, - évek óta nem beszéltek erről. Pedig - nem is olyan régen — ugyanannyit vagy imég többet jelentett neki, mint ez a lány. Az életük miként romlott így el, képtelen megérteni. Elvétették valahól, tvagy ennyi év után nem is lehet másképp?! Móricztól olvasta, már nem .tudná megmondani, melyik könyvében: meg kell tanítani az embereket arra, hogy a szerelem nem tart örökké. Éppoly lehetetlen egy hosszú életen át tartó házasélet boldogsága, mint az, hogy valaki kikerülje a halált. — Egyéni tragédia ez, vagy általános igazság?! A barátaira gondol, majd mindnek van szeretője. Egyszeri kaland, tartós ismeretség, - vérmérséklet dolga. És a becsület, a felelősség... Csák szavak? ... Most döbben rá, milyen egyedüli van. „Igazi barátaid sincsenek” - mondta egyszer a felesége. „Tudod, imikor figyelnének rád? Ha valamiért megütnéd a bokádat. Akikor is csak azért, hogy kiröhögjenek!” Mikor Pestről jönnie kellett, úgy látta, igaza volt a feleségének. Merít ki törődött és ma ki törődik vele?! Ahogy nő az emberek kényelme, úgy válnak egyre ítárstalanalb- balkká. Jól élni, csak annak van értelme! - lám, így gondolkodik a lány is. Közben fölvergődnek a Pistik, érdemesebb lesz majd velük törődni. Ö pont „kitart” addig... Badacsony közeleg, a szőlők, (bazaltsziklák regényes világa, a höldfiénynél látszik a hatalmas csonkakúp. Lejjebb - mint két katona - óriás jegenyék, Szegedy Róza présházát őrzik. A lány a körmiét nézegeti, most (kifelé fordul a ránctálan homlok, dereka egyenesül, mintha hívó szóra lesne.- Szálljunk ki! - szól, meg sem várja, hogy a kocsi teljesen megálljon. Kilép Gábor is, a lány háta mögé lopákszik, keze a csípője ívén, ismerős forróság lüktet a tenyerében. A lány sötét csillogásé szemében rejtély (bujkál, de a dereka enged, visszáhanyat- lanak az ülésre. A táj (mozdulatlan, italán isenki sem 'él a környéken, a vonatfütty, az erősödő zakatolás nagyon messziről jön.- Látod, fatörzsők! - egyenesedik föl elsőnek a lány, s a távolba mutat. Szálfák fekszenek az árokparton, északi oldalukra jeges hó tapadt. Körüljárják őket, Barbara egy fiatalabbat a másikra cibál, a végére ül, biztatja a férfit:- Gyere, hintázzunk! Sokáig játszanak, a lány éhes lesz, futva igyekeznek visszafelé. A kocsi iramodik, Barbara szendvicseket szel, a Badacsony lábánál elfogy a kéknyelű is.- Meddig fogsz szeretni? - kérdezi Gábor inagysdkára. Felhők gomolyognak felettük, a lány lehunyt szemét elrejti a sötét, válasza egyre késik. A motor búg, a közeli part összefüggő fénylánc, Barbara itt, a puha ülésen a nyárról álmodik. Matrac ringatja, a vizen vitorlások siklanak, Fonyód alatt gőzhajó dohog, neki nap és hullám simogatja a bőrét. Jaj, előbb látta még a férfit, gumikajakja szelepével babrált, most teljesen nyoma veszett. Erőlködve felül, mereszti a szemét, jó lenne megkapaszkodni. A vízszegélyben színes tömeg kavarog, kiáltani akar, se228
