Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 3. szám - Bereményi Géza: Linczényiéknél voltam a minap (elbeszélés)

kázat volt: Edit az anyjával is összeveszett a .bizonytalan bejelentkezés miatt, ezért haza sem mehetett völna lakni, ha mondjuk Elemér győz, azaz a főbérlő (fél éven belüli halála őt teszi a lakás tulajdonosává. Vagy, mondjuk, Edit nagyanyja, ez a kibírhatatlan öregasszony még öt-hiat éviig elél.

A temetés után néhány nappal Edit meg Linczényi összeházasodtak, még aznap délután Linczényi is bejelentkezett, este meg vettek egy üveg Ibort, sonkát, vajat, kenyeret, és hazajöttek.

Linczényi újra töltött. Már sokszor elmesélte ezt nekem, de nem tudtam megunni.- Pontosain emlékszem, ahogy hazafelé jöttünk a járdát borító havon, arra gondoltam, milyen fontos este ez, aztán arra, Edit nem lep meg, én sem okozhatok már neki meglepetést. Ismertük egymást, ahogy ott jöttünk. Azt az utat járta végig, amit minden nő: amikor megismertem, bármi lehetett volna, erdészlány, Ihastanoosnö, tudós, imittudamón, végtelen számú lehetőség volt ő akkor. Aztán hároméves viszonyunk tulajdonságokkal tűzdelte tele, és végül velem együtt taposta a frissen hullott, puha havat a lakásunk felé. A feleségem. Aztán azt is gondoltam persze, amikor ott mentünk, hogy talán csak mostanában ismerteim meg őt igazán, azért fedezek fel benne új tulajdonságókat, hiszem azt, hogy Edit egyénisége mellettem kapta végső körvonalait. De azonnal tudtam, nincsen igazam, mert Editnek már én vagyok az egyetlen lehetőség, mert én voltam mellette, amikor mindent 'eldöntő tulajdonságait megszerezte, ezt tudja is jól - ez a házasságunk.

Megszoktam már Linczényi szeszélyes élmélkadóseit, lassan ittam boromat, homá- lyosuló arcát nézve.- Végül hazaértünk, Edit megtérített, én meg egy ideig lézengtem a szobáiban, próbáltam elhinni, hogy ez lesz az otthonunk. Edit néha rámnézett, és furcsa szeme éppúgy íelzaklatoitt, mint azelőtt bármikor. Aztán eszembe jutott, hogy meghívom Elemért is, tartson velünk a vacsoránál, hiszen együtt fogunk lakni. Mikor mondtam Editnek, miit tervezek, nem szólt semmit vagy talán csak annyit mondott, hogy ideje nekem is összeistoetkedná Elemérrel.

Linczényi nem gyújtott lámpát, pedig már teljesen besötétedett és az utcai világítás is gyenge errefelé. Elhagyatott környék ez.- Elemér alákját hátulról világította meg a iszobájából kiszűrődő gyér lámpafény, amikor ajtót nyitott és megállt a küszöbön, ezért csak testének körvonalait láthattam. Szótlanul hallgatta udvariasfcodó szavaimat, majd bólintott. Meglepő volt ez a fej,biccentés, annyira mozdulatlan, tömör volt alakja ott, a sötét előszobában. Zavartan mentem vissza, vártam Edit kérdéseit, de ő nem kérdezett, és még akkor sem hangzott el egyetlen szó, amikor Elemér kisvártatva belépett és kezet fogtunk. A furcsa légkört éreztem, mely ezentúl csaknem fél évig lakásunkra nehezedett, azt az azonnal észrevehető feszültséget Edit és Elemiér között, mélyből ,én, miint valami erre méltatlan, kimaradtam, és csak a hiábavaló kísérleteket juttatták nekem, a részvételre tett kísérleteket. Mintha ez a kettőjük játéka lenne, én nem számítok. Érthetetlen dolog, de nem hagyott nyugodni.- Asztalhoz ültünk és én kedélyesre hangolva magam Elemért kérdezgettem, hol dolgozik, mit szokott csinálni. Elmondtam, hogy én fcönyvügyoök vagyok, gyakran kell vidékre járnom, különösen most, hogy (házasemiber lettem, lés örülök, mert Edit ilyenkor nem marad egyedül. Lassan evett. „Sofőr” - válaszolt, amikor foglalkozását kérdeztem, de többet nem is szólt, csak néha megvonta a vállát. Egyszer felpillantott és végigmért, ez annyira meglepett, hogy ©gy szívélyes mondat közepén megtorpantam és képtelen voltam befejezni, csak néztem iezt az embert, aki végül is az albérlőnk lesz ezentúl, övé lehetett volna a lakás, és most lelhet, hogy gyűlöl ezért min206