Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - Thiery Árpád: Nagyhét (elbeszélés)

pőjével ide-oda turkált benne, mintha egy kialudt tábortűz hamujában egy bennégett tárgyat keresgélt volna. Micsoda hangunk volt, morogta Frank, rálépve egy száraz ágra, pontosan olyan, mint az oroszlánoknak, és egész idő alatt éreztem, hogy Minka ott áll valahol a távolban a gyümölcsfák közt, és arra gondol, amit utolsó este mondtam neki a csöndben, amíg ott feküdtünk a homokon, átölelve egymást. Azt mondtam neki: én mindig álmodozni szoktam, és nékem elég, ha csak lehunyom a szememet, és máris olyan tájakra toppanok, amelyeket -sohase láttam, csak szerettem volna eljutni oda, és csak olyan emberek vesznek körül, akik kedvesek nekem. S akkor Minka - mintha egy kérdésre válaszolt volna - azt mondta: szívesen eljönne velem.

Frank úgy közelítette meg a banyát, mint amikor egy hadifogoly hosszú idő után hazatér. A szilvafák közelében már nehezen tudta az izgalmát palástolni. A pinceajtó a régi volt, de a nádtetőzet helyén cserép piroslott. Az istállórészhez hosszan hozzáépítettek. A tanyaudvart Tóm Jones mámoros matrózhangja töltötte be, egy Hum- perdinck-dalf énekelt. Ahogy Frank megállapíthatta, a tranzisztoros rádió a nyitott veranda táján szólt. A pinceajtónál egy ötven év körüli, piros arcú ember állt. Frank jól megnézte, de nem emlékezett, hogy valaha llátta volna.- Kit keres? - kérdezte az ember.- Egy kis dolgom volt erre - küszködött Frank a zavarával. - Megszomjaztam egy pohár vízre.

Az ember elmozdult a pinceajtóból.- Megkínálom egy kis pálinkával - mondta.

Frank megtörölte izzadó arcát.- Az épp jót fog most tenni. De a pohár vizet ne felejtse el mellőle.

Fölmentek a verandára, és leültök a gyöngelábú asztalhoz, amilyent a falusi

emberek a házban már nem nagyon szoktak megtűrni, csak a verandán, vagy a fészerben.- Azt hittem, hogy végrehajtó az elvtárs - mondta az ember ímegkönnyebbülten. - Bár nincs félnivalóm az adóhivataltól. Különben tsz-tag vágyóik.

Frank kényszeredetten elmosolyodott.

Az ember hátranyúlt, elhúzta az ajtót helyettesítő foltozott lepedőfüggönyt, és beszólt a konyhába.- Hozz nekünk ide pálinkát meg egy kancsó vizet. Ezt a rádiót meg hallgattasd el, mielőtt megsüketülök - mondta. Frahkra pillantott. - A feleségem 'bement az üzemegységhez. Csak a lányom van itthon jelenleg.- Van lánya?- Hogyne. Egy fiam meg gimnazista.

Fiatal lány lépett ki a konyhából: strandpapucsban, a kezében üvegekkel, poharakkal. Halkan köszönt. Futólag Frankra nézett, és a rádiót bevitte a 'konyhába.- Jó növésű lány - mondta Frank.- Hogyne. Tizennyolc éves.

Frank azt gondolta: az is lehet, hogy több. De nem szólt.

Ittak. Frank csak kevés pálinkát ivott a nagy meleg miatt, és rá egy pohár vizet.- Élt erre valamikor egy öregember - mondta. - Fáraó volt a neve. Egy időben állítólag a rendőrök is keresték. Húsz éve már ennek.

A vörösképű ember furcsán nézett Frankra.- Maga valami rendőrségi ember talán?- Nem vagyok ón.- Akkor mit akar attól az embertől?- Semmit. Csak szeretném tudni,, hogy mi lett .vele?- Fölakasztotta magát még abban az időben. Ott szemben, a kamrában.

7