Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - Thiery Árpád: Nagyhét (elbeszélés)

va a délibábok, remegésében. Frank magányosan, sőt kissé ostobán állt a feltételes vasúti megálló névtáblájánál, mintha-az állomásszelmélyzet megjelenésére várt volna. Micsoda ötleteim, vannak, korholta magát. A zsíros korom izzadtan fénylett az arcán, a zsebkendőjével törölgette. A kabátját - amelyet a nagy meleg miatt a szállodában is hagyhatott volna - a vállára terítette, és elindult a sínek mentén. Az öreg fákban, a kanyaróidban, dűlőutakban, parcelilavégződésökben, távoli épületekben megpróbálta fölfedezni a múltat. Meleg volt. A laza homok ellenállás nélkül fogadta magába a meleget, és valósággal felizzott tőle. Frank azt gondolta csüggedten: negyven fok is van már. A végén még itt pusztulok ebben a sivatagban. Ha felnézett, a homok horizontján rezgő délibábokban a Balaton és a füredi fasor jelent meg hűvös méltósággal, és ilyenkor úgy érezte: nem tud elfogadható magyarázatot adni erre a szörnyűséges expedícióra. Egy öreg almafánál megállt. Az árnyékba húzódott, és szemügyre vette a környezetet: egy horhosszerű dűlőtorkot, a homokparton a száraz, tövises cserjét. Ha nem tévedek, itt vertük csapra Simon demizsonját, mondta magában, és alaposabban körülnézett. Maga előtt látta Simon húszéves kun arcát, amint boldogan a bokrok árnyékába húzódik, lába közt a demizsonnal, és szinte hallotta a 'hideg bortól elíátyolosodott, kissé szentimentális hangját:- Nem rosszak az emberek, én mondom. Előbb-utóbb mindenki 'belekerül egy helyzetbe, és úgy érzi, hogy a másikért csinálni kell valamit.

Frank a meszelt fal mellett állt. Magasnövésű volt, valamivel a gazdánál is magasabb, aki a pincelejáratban állt, bőrpapucsos lábát kitette a küszöbre, s a térdén könyökölt. Lehajtott arcában eltűnt vastag bajusza. Hallgatott, mintha Frank sorsát latolgatta volna. Időnként kérdezett valamit. Ilyenkor vizsgálódva fölpillantott, mintha látni akarta volna a választ.- Csavargó vagy? - kérdezte.- Nem vagyok csavargó - rázta Frank a fejét.- Az ország tele van most mindenféle emberekkel. Hadifoglyok, csavargók mászkálnak itt a tanyavilágban. Fosztogatnak.

Frank hallgatott és várt. Nem úgy néz ki, mint egy hagyományos burzsuj, gondolta, és a lelke mélyén már biztos volt a dolgában, hogy itt príma hely vár rá. Látta magát, amikor hazaér a borral, ebből kissé föllendíthetik magukat, ki is mérhetik, egyben el is adhatják, és az árából őszre is eltehetnek valamit. A zsebében két főtt tojás lapult, egy zacskóban öt száraz bukta, amit a piacon vett.- Holmid nincs? - kérdezte a gazda.- Csak ez a kevés a zsebemben - mondta Frank, és kihúzta a törülközőjét. A ‘hajtásból kiesett egy tört szappandarab.

A gazda kimászott a pincéből. Otthagyta Frankot az udvaron, bement a házba. Kis idő múlva egy lyukas pokrócot hozott elő.- Ott alhatsz a kamrában a többiekkel. Este majd megmutatják a helyedet - mondta. A pokrócot odaadta Franknak. - Ezzel takarózhatsz. Ha bírod a munkát, három liter bor napszámot adok. Koszt nincs.

Frank bólintott, és azt gondolta vidáman: tíz nap az harminc liter.

Késő volt már, amikor a többiek bejöttek a munkából. Öten voltak. Egymás mögött jöttek a szőlősorok közt. A sort egy hidegnézésű ember vezette. A háború előtt vincellér volt egy homoki uradalomban, és itt az élő-munkás szerepét töltötte be. Mögötte egy ikerpár jött. Székely menekültek voltak. A háború utolsó napjaiban elpusztult a lovuk, és itt ragadtak a homokvilágban. Őket Simon követte. A sor végén csontos, hajlott öregember 'haladt, leszegett fejjel, nem figyelve a többiekre. Frank a falnál kapott helyet a hosszú priccsen, az öregember mellett, akit a vincellér régről Ismerhetett, mert egyszerűen csak Fáraónak szólította, de többet -nem mon5