Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - Pósfai H. János: Találkozások (elbeszélés)
- Olyan volt, mint egy nagyerejű vihar. Akkor azt mondtam. Az ember törekszik, szeretné túlélni a pusztulást. Összébb húzza magán a köpenyét, szélvédett helyet 'keres és vár. A vihar múltával aztán azt teszi, amit tehet, vagy, amit tenni tud. Öise- inlk nem élhették át ezt a vihart, a mi sorsunkra volt kimérve.. . Kimegyünk az udvarra. Már hervadoznak a lombok, nyárvégi nap süt. A parókia hatalmas udvarán szőlőlugas, dús fürtök várják az érlelés idejét. A lugas mellett virágok nyílnak, a grófné kedvencei. Leszállói készül a nap, vörösék a háztetők, a tűzfalak. Dús fantáziájú festők képéből villan elénk egy-egy részlet. S amikor kilépők a kapun, megcsap a valóság. Találkoztam a gróffal. . . Elindulok a oirpelő 'kavicson s az jár eszemben: milyen jó ez az általunk teremtett világ. Hadd nyíljanak csak a gróf úr virágjai! 1967. Futok az utcán, olém kerül valaki. Ügy tűnik, mintha várna rám, mintha mondani akarna valamit. Egy utcával arrébb ismét látom őt, de mintha már mosolyogna is. Kétségtelen, ez az ember szólni alkar, mondani valamit.- Bocsánat...- Kérem, parancsoljon, mivel szolgálhatok?- Óh, nem, nem. Elnézését kérem, hogy megállítom az utcán. Ön ugyebár, ha nem csalódom... Megmondom, ki vagyok, s az ismeretlen férfinak felderül az arca.- A barátom üdvözletét szeretném tolmácsolni. A kedves-szép sörökért, melyeket az újságban írt róla.- A gróf úr. . . - szalad ki a számon.- Igen a gróf úr. Rokonom és barátom. Üdvözli önt.- Hol van ő? - siet a kérdés s mintha csak megérezném előre:- Kórházban van, súlyos műtéten esett át, de már javul... Megyek tovább. Ugyan, mi közöm nekem ehhez a grófhoz? „Kórházban van, súlyos műtéten esett át. . .” Az apám három évig nyomta az ágyat, talán ha megoperálták volna. .. A sarkon nagy ívben kanyarodik a villamos. Kórházban van a gróf. Profán gondolat tolakszik a fejembe: vajon ki harangoz most? A grófnő? „Súlyos műtéten esett át, de már javul..Az édesanyámat csütörtökön vitték be a kórházba. A következő kedden meghalt. Délután 3-kor halt meg, a rádió azt bömlbölte: „Minden nap, mikor eljön az este, várlak az ablak előtt.. .” A sarokról visszanézek, nem látom sehol a gróf barátját. Sétabotja elkocogott a park felé.- Jó napot - mondom a virágárus asszonynak. - Szépek ezek a bazsarózsák!- Gyönyörűek! Mennyit adjak?- Hány szál lehet az? - mutatok a kőkzománcos vödörre, amelyben illatozik a pünkösdi virág.- Van ez negyven is.- Mind kéne... A nagy csokor bazsarózsa illata szétárad a kórház kertjében. Ott a pad. Azon ültek a testvéreim, amikor anyám haldoklott. Milyen nehéz elhaladni a pad előtt!- Kézcsók. Meg tudná mondani, melyik szobában találom a gróf urat?- Kicsodát?- Ó, pardon. 116
