Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 2. szám - Pósfai H. János: Találkozások (elbeszélés)

be, Jiol a másikba hemperegtek, ami miatt aztán nemegyszer történt félreértés a lakók között.

A vízmosás másik partján Tengelic úr lakott a kastélyban. Szikár, keserű arcú ember volt, mi, gyerekek féltünk tőle. Azt mondták: amaz jobb, aki a városiban lakik, Ö az igazi úr, ez meg csak bérlő. Amaz gróf, ráadásul ezredes is, ez meg csak egyszerű ibasa-paraszt, aki mindent félt ia cselédektől. Amaz osiak ritkán utazik le megszemlélni a birtokát, éjjel-nappal a ikáváházban ül. Tengelic úr (mindig ott akadékoskodott a cselédjei körül, hol ezért, hol azért macerálta őket.

Úriban az volt a jobb, akit ritkábban látták. - A gróf egy fáintos emlber - mesélte apám nemegyszer. Bérese volt, amikor még maga irányította a gazdaságot.

Anyám a hatodik gyerekét várta, fel-felsóhajtott, mi lesz velünk, ha meglesz. Úgyis kevés a kommenció, május végére kiürül a zsírosfoödön, a kenyér se tart ki az újig. S ahogy jött, közeledett a nap, egyre inkább bizonyossá vált, hogy nem áldás, hanem isten csapás ilyen szegény családban a hatodik gyerek. A szelíd várakozást később ideges türelmetlenség váltotta fel: jaj, csak már esnénk túl rajta! S végül éppen akkor jött az áldás, amikor nem várta senki: pünkösd délutánján. A fórfinép a kocsmiakertben sörözött: köztük apám is. Az asszonyok a ház mögött iheverészték az akácok alatt.

Szaladtak az apámért, jöjjön hamar. Valaki a bábaasszonynak kiabált be a deszlkakapu hasadókain: fusson gyorsan a majorba, most születik a pünkösdi király.

Napnyugta előtt világra jött a hatodik gyerek a családunkban. S nékem gyermekkoromban azért tetszett a történet leginkább, ha elmesélték, mert történetesen én voltam a hatodik. Hányszor hallottam! A bába gratulált az apáimnak, fölmutatott néki, mint egy kis varangyot. Szegény ott szöszmötölt az ágy végében, te küldték, szaladt a lavórért, melegvízért a konyhába, izzadt homlokát ímegfcörölve együtt szenvedett anyámmal. Pedig akkor még semmit nem tudtak, mikor én világra jöttém. Az igazi csapás akkor érte a családot, amikor néhány perccel később újabb fájások hasítottak anyám testébe. S mire lement a nap, megszületett az ikeröcsóm.

A családot nem lelkesítette fel a kettős öröm. Ámbár apámból kiszorult: jaj, csak egészségük legyen, de közben elnyomott egy cifra káromkodást is magában. Legidősebb bátyám 'két napig nem jött haza a kocsmából. Nővéreim azzal fenyegetőztek, hogy világgá mennek. Ki (bírja elviselni ezt a nagy szégyent! Utóbb aztán megtudtam, hogy apám még (büszke is volt arra, hogy így alakult a dolog. A kazalon hányszor húzták, ugratták szegényt: mit ákar ez a kicsi ember ötven éves fejjel? Aztán, hogy kettő született, úgy járt az utcán, mint egy kis büszke kakas.

Apám születésünk után másnap felment a kastélyba. A gróf elé állt és azt mondta neki:

— Móltóságos úr, rajtunk az isten verése.

A gróf osak állt abban a lilad>ársony köntösben, amelyet a képzelet (hányszor, de hányszor kiszínezett azóta, (hogy apámtól hallottam a történetet. Állt a gróf és csak nézett, mint aki nem tudja, mit kell tennie egy ilyen bejelentés után. Nem tudta, mit szóljon a sapkáját gyűrögető cselédjének. Mosolyféle bujkált az arcán, de a szánalomnak még csak jele sem. Apám pedig feszesen állt előtte, ahogyan csak egy ezredes előtt állhatott a szegényemben Talán még tisztelgésre is lendült a karja, mint a katonáknak. Aztán szabályos hátraaroot csinált, ahogyan megtanulta már a tizen- négyes háborúban, majd visszasétált a majorba az ikreihez.

Másnap csoda történt. Anyám vizet forralt a fürösztéslhez, mindig reggel fürösz- tött 'bennünket néném segítségével, amikor a család nagy része már nem volt otthon. Feltette a nagy fazekat a tűzhelyre, ágat dobott a parázsra, amikor a szomszédasz- szony bedugta a fejét.

I 12