Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - Tatay Sándor: Körtánc a hegyen (elbeszélés)
TATAY SÁNDOR Körtánc a hegyen A pompásan megmunkált új szőlők mind lekúsztak a hegy tövébe, kiterebélyesedtek a völgyben, még az egykori káposztáskertek helyén is. Mindenütt, ahol könnyű munkálatú volt a föld. De fönt, a hegy kemény mellén, ahol a költő szőleje is volt, egyre nagyobb területet lepett el a dudva. A régi öregeknek, akik a házuktáján végzett munkát sose mérték pénzzel, kiesett kezükből a csákány. Eltűntek a népes családok. Egy vagy két gyerekét mindenki hozzásegíthette a könnyebb boldoguláshoz. Házak, pincék omlottak össze a hegyoldal magasán. Olyan is ritkán akadt már, aki ebben a nehéz talajban pénzért koptassa szerszámát. Egy-egy oázis ott keletkezett a pusztuló tájon, ahol valaki, városból jött újgazdag nyaralót épített magának. Olyan iparosok voltak ezek nagyrészt, akik verseny híján vígan éltek. Hála nemes kedvtelésüknek, ezekért az oázisokért, mert nekik semmilyen órabér se volt drága. Ám a költő sordíja nem emelkedett. Hová lett az a legenda, mely arról szólt egykor, hogy cigarettafüstből varázsolja elő bankjegyeit! Életünk egyre inkább igazodik a realitásokhoz; minek teraszt vágni a hegy köves vállába, hisz jó nekünk az a bor, amit a dúsan trágyázott homok terem a síkon? Minek nekünk a szellem hegycsúcsain verejtékezők drága sorai, ha mázsaszám mérik termékeiket a síkon a lélek traktorosai? A bort egykor megkóstolta a vendéglős, és ízlése szerint választott, de kire bízzuk ma a kóstolást? Nem mérhetjük mással, csak masinával, mely a szeszfokot megállapítja. Kire bízzuk a művek megítélését, hogy mennyit ér az pénzben? Nem bízhatjuk senkire, csak mérhetjük a kéziratot kilóra. Mihály, a költő, már évek óta igen nehezen jutott kapásokhoz. Mindig új emberekkel próbálkozott, és sok jó boron tudta csak megvásárolni jóakaratukat. Reménytelenül ballagott gazverte szőlője felé. Ám hirtelen felcsillant a szeme. Lányokat, asszonyokat látott nagy csivitelés közt tenni-venni az állami gazdaság szőlőjében. Ezek köllenek nekem — kapott a homlokához —, életet hoznak majd, jókedvet. Jóképűek voltak legnagyobbrészt, s lenge ruhájukban csupa öröm a szemnek. Volt, aki kétrészes fürdőruhában dolgozott. Odahívta magához az egyik asszonyt, majd még vagy öten körülvették és megbeszélték a részleteket. A nap még hosszú, munkaidő után egy-két este megkapálják a költő szőlejét. Az eredmény fölvidította, mert pompás lehet ennyi szép fehérnép után ispánkodni. Bizonyára vidám estéi lettek volna a költőnek, ha nem éppen ezen a délután látja sírni a kocsist. Ki látott már kocsist sírni? Tán senki más, soha rajta kívül. Ez is éppen a költőnek jutott megpróbáltatásul. Mihály szőlőjéhez kegyetlen rossz mélyút vezetett. Ebben az időben már nem is lehetett útnak nevezni, csak vízmosásnak. Az út a gazdaság szőlői között 12
