Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Szabó Dezső magamentése
több, születését olyan „misztérium” övezi, mint a megváltókét, akik nélkül „az emberiség” biológiailag elkorcsosulva tántorogna „utolsó sírja felé”, s ajándékát olyan képességekkel tetézte, hogy életműve „az alkotás végtelen pályáin” fog megörökülni, halhatatlan lesz. Ebből a természetfeletti származásból annyi a reális tény, hogy noha terhelt család sarja volt, egészségesnek és tehetségesnek született, ami egyáltalán nem mond ellent a biológia törvényeinek. A magyarázók igen nagy jelentőséget tulajdonítanak anyja hatásának: ő szug'gerálta belé kisgyermekkorától fogva a nagyrahivatottság tudatát. Szabó is vall erről, természetesen, s nem kisebb nyomatékkai, sőt anyja hitét a keresztény Megváltó anyjának hitével rokonítja, s az evangéliumok szótárával él: „Az annunciáció forró titkaként terjedt el benne a mély hit, hogy ő azért szenvedett annyit gyermekkorától kezdve, azért van kiválasztva erre a csodálatos útra: mert a magyar Mária, ő fogja világra szülni a minden magyar szenvedés megváltóját, az új, a győzelmes Kossuthot, a magyar redemptort.” „Elhivatásának misztikus hitét” rásugározta mindhárom fiára, s midőn a két nagyobbikban csalódnia kellett, a legkisebbre ruházta, mint a mesék harmadik fiára. Déhát melyik sorstól meglátogatott, mély érzésű anya nem menekíti vágyát ily álmokba, kivált ha fiai csakugyan felülemelkednek az átlagon? Szabó minden emlékezését ily „roppant” távlatokba helyezi, s „eposzi” díszletekkel veszi körül. Ezért, ha nagyzási tébolyának eredetét, kifejlődésének nyomait módszeresen keressük, lehetőleg mellőznünk, vagy legalább gyanúpör- rel kell fogadnunk vallomásait, munkáinak összes önéletrajzi interpolációit és áttételeit, még ha kétségtelen tényeket közölnek is, mert a beillesztés módja vagy a jelentőség, amit nekik tulajdonít, mindig mesterséges vagy utólagos konstrukció műve, s megváltoztathatja valódi szerepüket. Kétségtelen tény, hogy a Szabó-gyerekek irodalommal telített légkörben növekedtek fel, melyet az anya teremtett, s amelynek géniuszai Petőfi és Jóka) voltak, mitológiája pedig, az ő révükön, 1848. Valószínű, hogy az olvasni magától megtanult és korán verselni kezdő kisfiút anyja leendő Petőfinek álmodta meg, de aligha többnek; erre vallanak hiteles dokumentumokként a gyerekkori versek, amiket Szabó maga válogatott ki közlésre önéletrajzában, nyilván mint legjellemzőbbeket. Csak két strófát idézünk; az egyik: Szegény Szabó Dezső költsél már egy verset Mert különben gondos anyádnak nem kellesz írjál szabadságról s szép Magyarországról És végtére bájos, gyönyörű Ilkádról A másik: Azt mondja anyám hogy költő leszek Ebbe talán igaza is lehet Mert most is annyi verset faragok És minden lány után bolondulok. Szembeszökő, hogy ezeket a verseket az anya sugallta (őt aposztrofálja), éspedig Petőfi jeligéjének szellemében: „Szabadság, szerelem, E kettő kell nekem...” Ennyi bizonyos; valószínű, hogy a magyar redemptor küldetését nem anyja, hanem ő álmodta hozzá — utólag. 60
