Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - Kamondy László: Ketten a lelkek névsorából (elbeszélés)
— Fájsz úr — szólt az adószedő —, maga nagyon a szívére vette ezt a kitételt. — Tudniillik —• folytatta az asztalos felemelt ujjal —, ha engem isten teremtett, abban a feltételezésben, hogy testemtől független lelket is ajándékozott, nekem, csak énreám tartozik, hogy én ezzel a lélekkel mit csinálok, és nincs joga ezért megítélni vagy elítélni engem egy harmadik személynek! — Ez nem így van, Fájsz úr — válaszolta Rogozsán, szelíden —, ez csak akkor lenne így, ha a papok, mint harmadik személyek nem kaptak volna felhatalmazást istentől arra, hogy oldozzanak és kössenek. De mert a római pápa által istentől megbízást kaptak erre, ezért szentségekben is részesíthetik magát, többek között a házasság szentségében. A pincér letette az újabb söröket az asztalra, Fájsz újra felemelte az újabb korsót, de aztán még a koppintás előtt visszatette az alátétre. — Lehet, hogy istentől kaptak rá megbízást — válaszolta engedékenyen —. de az is lehet, hogy csak úgy találták ezt ki régen, és Istennek, ha van, egyáltalában nem tetszik ez a kitalálás. Rogozsán elnézően elmosolyodott ezen az ateista feltevésen, aztán — mert éppen akkor egy cingár, rogyadozó lábú fiatalember közeledett a tizianvörös éjszakai portás asztalához —, ott is felejtette a tekintetét a sarokban. — Aki nem hiszi, annak nincs isten — sóhajtott föl, és a korsóért nyúlt —, aki hiszi, annak van, Fájsz úr! Ez egy régi bölcs mondás, csodálom, hogy mint székely ezt nem ismeri. — Rogozsán úr — tolta félre a sört az asztalos —, maga most mellébeszél a témának! Én nem azt firtattam, hogy van-e vagy nincs-e, hanem azt, hogy ha van, szüksége van-e neki az angyalok kara mellett földi segédbírókra is?! — Ha van — válaszolt a nyugdíjas pénzügyőr és visszahelyezte az alátétre a sörét —, szüksége van rájuk mint olyan földi személyekre, akik Isten országa felé vezérlik magát, vezérelnék, ha maga nem állna ellent egyelőre. Elismerem viszont, hogy ha nem lenne isten, nem lenne szükség papokra se. Fájsz átnyúlt a tarkója mögött és megvakarta a bal füle tövét. — Énszerintem — jelentette ki — csak fordítva stimmelne ez, de mindegy! Az ilyen dolgokat úgyse lehet lemeózni, úgy, mint egy sámlit vagy koporsót. — Hogyhogy fordítva? Ezt nem értem, Fájsz úr, egyáltalában nem értem! — Tegyük talonba ezt a témát — javasolta az asztalos és legyintett. — Tegyük talonba, főszemlész úr, mert mi egészen más vágányon és máshol keressük a filozófiát! Mert, ha én elhiszem például, amit az előbb mondott, akkor azt is el kellene fogadnom érvnek, hogy azért van Isten és egyház, hogy magának mutyi-zsebpénze legyen. — Fájsz úr — kérdezte a volt pénzügyőr, megbántottam —, megint sértegetni akar? Az asztalos balra-jobbra szimatolt a levegőben, aztán így szólt: — Rogozsán úr, maga épp olyan érzékeny, mint a hitvesem! ö is mindjárt megsértődik, ha valamiről nem úgy vélekszem, mint ő, bár jövőre ezüstlagzisok leszünk, és négy gyermeket neveltünk föl közösen. Ettől függetlenül azonban — folytatta barátságosan Fájsz — bármikor elhozhatja pároztatni az anyáját az én belga kanomhoz. Miután kiitták a maradék sört, Rogozsán ismét a sarok felé tekintett, ahol a volt éjszakai portás ült. — A Rigó gyereket nézi. vagy Gizikét? — kérdezte Fájsz. 25
