Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Tízezer lépés a város
PÓSFAI H. JÁNOS Tízezer lépés a város Öregember beszélt arról a világról. Hajnali háromkor keltek. A bandagazda bezörgetett minden ablakon: „Keljetek, he! Hasatokra süt a nap, megpenészesedtek az ágyban ...” A legtöbbjüket nem is kellett ébreszteni, már a ház végében kalapáltak mind. A kaszanyelek - óriás szarvasbogarak - a fűrészbakokon pihentek. S mikorra felbújt a nap, már a Gyöngyös partján vonult a menet. A marokszedő lányok szeméből éppen csak elhessent az álom, amikor az első kaszás bemártotta kaszáját a végeláthatatlan táblába. Früstökre avas szalonnát ettek, délben négyszemélyes tál fölé hajoltak. Rántott bab, savanyú krumplifőzelék, dödölle vagy főtt tészta volt az ebédjük. Torokkaparó, méregerős pálinkát ittak rá. Az aratóknak megjárt. . . így éltek a napszámosok, nemkülönben a néhány holdas parasztok. A Polányiak, a Korchmárosék, az Inkeyek, a Forsterek, a Rosenbergék árnyas fák alatt, hűvös szobákban, a Balatonon, eldugott hegyi üdülőkben vészelték át a döglesztő nyarat, ök voltak a Gyöngyös menti kis települések gazdái-urai. És rohant az idő. A Gyöngyös vize szakadatlan folyással áramlott tova a keskeny partok között. Szentlőrinc, Táplánfa, Szentkereszt, Péteri, Borotszeg: a Sigrayak, a Batthyányak, az Erdődyek egykori fészke helyén új falu született: Táplánszentkereszt. Akik itt élnek, őket már nem zsákmányolja az úr. De vajon tudnak-e élni? Évtizedek múltán mi lett az egykori napszámosokból, cselédekből? A hajdanvolt kisparasztok boldogulnak-e a Gyöngyös árterében? A rájuk szakadt lehetőségek birtokában hogyan változtatják meg a világot körülöttük? Az országút sokáig kanyarog a falu mellett, amolyan óriásfalu ez. Ligetes, kertes házai, beltelkei szélesre nyújtják határait. Levegős, tiszta község, huszonnégy utcája van, s mindegyikben betonjárda fut a házak előtt. Évente 15-20 új ház épül. De milyen házak? Mintha csak a közeli megyeszékhely külvárosába érkezne az ember. A szembejövőkről is azt látjuk, jómódú nép ez. Az öltözetük semmit nem különbözik a városiakétól. Egyetlen - sajátosan falusi momentum -, mindenki mindenkinek köszön. Aki ide érkezik, ha lehet, ne várja meg, hogy ráköszönjenek! A bizalomért - nagyon csekély mértékben - de fizetni kell! A templomhoz közel modern ABC-bolt várja a vásárlókat. Egy utcával följebb húsboltot nyitottak, s tavaly nyáron „belépett” a zöldség-gyümölcs üzlet is. A reggeli munkakezdés előtt óvodába, bölcsődébe viszik az apróságokat éppen úgy, mint néhány kilométerrel odébb, a városban. A város közelsége rányomja bélyegét a falura. A kétezerháromszáz lelkes községből hatszáznál többen eljárnak dolgozni. A legtöbbjük Szombathelyre. A termelőszövetkezeten kívül állami gazdaság, egy agrobotanikai intézet és egy kísérleti intézet is működik a faluban. A járási tanács évtizedek óta szociális otthont tart fenn a szentkereszti kastélyban. Ezek mind munkalehetőséget kínálnak a falunak. Érkezésem napján így fogadott egy ember: „Jó helyre jött, innen aztán írhat, mert ilyen falut aligha talál még egyet. Kérdezze majd meg a tanácselnöktől, miből telik neki annyi mindenre. Már a harmadik házat építi a gyerekeinek . . .” Megsúgta, 40
