Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 3. szám - Tornyai Farkas: Kagyló (elbeszélés)

hangok apró golyócskákká centrifugálódtak, odagyűltek a kagyló fölé és egyenként rálőtték magukat.

A kagyló szájvonala - mintha az ütésektől is, saját makacsságától is szenvedne - elmélyült, de nem nyílott fel.

Erre futott elő ismét a rák a hínár alól. Nehéz vaséket húzott, felemelte, és beledöfte a kagyló szájnyílásába.

A szétfeszített hús között fogsor fehérlett, a bal oldali szemfog kissé nekidőlt szomszédjának, s a torok mélyén két óriásira duzzadt halszív lüktetett.

A sóhaj a belek labirintusából indult el, átkúszott a duzzadt garatmandulák között, s fulladt kis nyögéssé esett szét, amikor felérkezett.

Az elsőket újabbak követték. A mind keményebb, mind nehezebb hangok megtöltötték a szobát, nekiverődtek az ablaknak, s mint az ólomgolyók, lekoppantak a padlóra.

Ábrám Viktor és Márta egyazon időben ugrottak ki az ágyból. Az asszony csak annyival érkezett később, amíg a fiókból elővesznek egy előre odakészített borotvát.

Párnát tettek a váll alá, hogy a nyak jól kifeszüljön.

Az asszony a fejet tartotta, a férfi a pajzsporc és a gyűrűsporc találkozási helyét keresve állt a fulladozó gyerek jobbján. A toroktól lefelé haladva, a vékony, forró nyak középvonalában futottak ujjai, s ahol ujjbegye megakadt, lenyomta a borotvát.

„Erős vérzéstől nem kell tartani - emlékezett az orvos szavaira a nyak közepén nem futnak jelentősebb erek.”

Amint a nyaki vénák elernyedtek, a beteg lélegzetvétele egyenletessé szelídült. A résen sípolva áramlott ki-be a levegő. Az asszony a gumicsövet tartva figyelte, mint tűnik el a fiú ajkairól a kékülés. - Most már biztosan meggyógyulsz - mondta neki. Magában meg arra gondok, a halált csak megállítani sikerült, de elűzni még nem. Tudta, a gégemetszés után mielőbb kórházba keli juttatnia a gyereket.- Készítsd a szánkót! - mondta férjének, aki éppen a süket telefontól tért vissza. - Leviszem - mondta, és nem nézett rá, nehogy az szánalmat vagy gyűlöletet olvasson le az arcáról. - Amint virrad, indulok - folytatta hangosan, hogy erősítse magát. És mert a férfi még erre sem válaszolt, így fejezte be: „És nem jövök vissza többé.”- Nem tudsz megérkezni - gondolta Ábrám Viktor. - Aki emberek közt él, annak mindig tovább kell mennie. - Ámbár - gondolta később, mikor az asszony már-már boldogan, hogy a súlyos mondatot kipréselte, készülődött - talán az asszonyok kivételek.

Mikor az ablak lúdlábhoz hasonló sarkain beverődött a hajnal, s felesége emberlakta helyek felé távolodott a szánkóval, Ábrám Viktor műszereihez indult. Bukdácsolva haladt a mély hóban. Többször is leszúrta a mérővesszőt, s ilyenkor mindig beírt a könyvébe valamit.

(1965)

26