Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - Kamondy László: Ketten a lelkek névsorából (elbeszélés)
KAMONDY LÁSZLÓ Rogozsán Boldizsár nyugállományú pénzügyőr szerény vacsorája elköltése után kiemelte sétabotját a sarokból és elindult szokásos esti szemléjére. A Főtéren, szemben a hősök emlékművével, Rogozsán megállt a sarkon és csekély nyugdíjához illőn kancafejű botja kampójára támaszkodott. Negyedóra vagy tán még annyi sem telt el, amikor a tér déli sarkán felbukkant az első adóhátralékos, egy Fájsz nevű hajdani kisiparos. Hogy Rogozsán mégse örült Fájsz Sámuel feltűnésének, az többek között azzal is magyarázható, hogy az asztalosmester a legutolsó látogatása alkalmából, az előszoba és a konyhaajtó küszöbén a következőket nyilatkozta neki: — Énnekem Jézus meghalt nagypénteken, főszemlész úr, és azóta se támadott fel. Ha Jézus Krisztusnak se sikerült feltámadnia, bár félig Isten fia volt, mért sikerülne ez nekem? Rogozsán méltóságos fejtartású, józan életű nyugdíjas volt, s bár a bal lába évek óta nem hajlott térdben, s ezért alig észrevehetően húzta ezt a lábát, őszintén és szilárdan hitt a túlvilágban és a szocializmus magyar útjának jövőjében. A tér túlfelén felbukkanó nagyfülű és ferdeorrú asztalos viszont nyers, italszerető, templomkerülő volt, és nemcsak, hogy az örök életben nem hitt, de a szocialista demokráciában is folyton kételkedett, amióta belépni kényszerült a helyi kisipari szövetkezetbe, bár annak elnöke a koporsórészleg vezetésével bízta meg, ami tekintélyes mellékjövedelmet biztosított számára. Midőn Rogozsán észrevette, hogy a hajdani kisiparos átvág a téren és feléje tart, megtornáztatta sétabotját a virágágyás oldalában, majd tüntetőén felnézett az ég aljára, mintha a vadlibák vonulását figyelné. — Jóestét, főszemlész úr — köszönt az asztalosmester halkan, majdhogynem alázatosan, mikor megállt mellette. — Jó.. . stét — viszonozta a jókívánságot Rogozsán, de újra feltekintett az égre. — Megjöttek a libák — szólalt meg az asztalosmester — kru, kru! — Kru ... kru, bizony — ismerte el Rogozsán —, kru, kru a nyárnak. Ezt majd maga is megtanulja, Fájsz úr! Az asztalos egy ideig a fonnyadó petúniákat szemlélte, majd váratlanul így szólt: — Érdekes, hogy ilyenkor, ha majd beáll az esős idő és csupa lucsok lesz minden, kell a legtöbb koporsó. Ilyenkor még csak értem, de miért halnak meg annyian tavasszal. Rogozsán a szeme sarkából az asztalosra pillantott és utána eltűnődni látszott a kérdésen. — Nyáron — folytatta Fájsz — sámlikat és kisszékeket csinálunk az óvodásoknak és óné mellékes, ha nem akad külön meló itt vagy ott a napi lazsa után, de én mégis jobban szeretem a nyarat. 19 Ketten a lelkek névsorából
