Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 3. szám - Ferencz S. István: Utóhang egy régi katonabúcsúztatóhoz (vers)

Tatár vagy császári zsoldos, dögvész jött vagy tífusz, egyre ment,

mint fazékba a szilvalekvár belénk száradt a félelem.

Az éjszakái belénk szálltak, mint koporsó a sírba,

hiába őriztük vashitünk hittel

égett csontba írva,

belőlünk lett jármas jószág,

bőrünk lett szabadalomlevél,

mit kilyuggat lassan a nehéz gond

s kígyóbőrként elvetél.

A hangot, harangjainkat a toronyból ismét levették:

Mennek a legderekabbak:

Levél jön vagy üres boríték.

Az ekeszarv s a gyeplő elfeledi milyen a férfi kéz . ■ .

Neked is menned kell előbb-utóbb félig halott gyermekem.

Az apák megölték az övék, hogy a vég értelmet nyerjen.

Téged kint a hideg,

minket, itt bent, a meleg hánytat kékre.

Almainkat egybeszántják, mint a tagosított földeket.

Ne vedd észre, ha sírok,

mert a könnyeim sónál sósabbak.

Talán holnap ismét temetés lesz■

De menned kell. Befogtak.