Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1969 / 2. szám - FIATALOK - Pozsgai Zoltán: Cserhát József 1915-1969

Hanem azért a költészet legkiválóbb művelői között is mindig voltak ba­rátaid. És -— akár akartad, akár nem — egyszeresük megtapsolt az ország. Egy ifjú állt a televízió elé, a Te verseddel. „Cserhát József verse: „Egy vén kocsis nevére”. Honnan és miért választott éppen Téged az az ifjú? És miért került Veled a vetélkedő győztesei közé? Az okos zsűri és az okos közönség nagyszámú szavazataival? Azt mondtad akkor: „A fiú jól fogta meg a verset!” És Te?... Aztán — azaz még előtte ■— elsőként elnyerted a Batsányi-díjat. Nemrég ott voltunk önálló költői esteden. Kitűnő est volt! Azt mondtad, nagyon boldog vagy, mert az estre el tudott jönni szegény édesanyád. Pedig már csupa görcs a teste. És most édesanyád is boldogan látja, hogy nem hiába dolgoztál. (És a kicsiny, fejkendős öregasszony, akinek „csupa görcs a teste”, túlélte 54 esztendős költőfiát.) Kristó Nagy István, a Magvető Könyvkiadó Vállalat lektora kitűnő, érett költőnek nevezett az esten. És az Életünk című irodalmi és művészeti an­tológia szerkesztő és szerzőgárdája is régtől ilyennek tartott. Ha élnél, most új kötetre lennél várományos. Azaz így is az vagy. Nem olyanképpen, hogy halálod után felfedeznek. Hiszen a kiadás gondolata már életedben megérlelődött. — Küzdelmed, amely — mi tudjuk — emberfeletti volt, testedet elnyűhette, de kincseidet meg nem emészthette. A hírlapírás is eleve küzdelem. A vajúdó lelkekkel és értük. És te ezt is komolyan vetted minden vihar és tisztulás, min­den nagy lehetőség és kicsinyes ostobaság közepette. Párttag voltál; akié az orgánum, annak a szelleme diktál, mondtad gyakran, de ez nem lehet egy vagy néhány ember szelleme. Valami csodálatos érzékenységgel egyeztetted folyvást — mint más mesterek — a körülötted zajló vilÁgot, életet mindazzal, amit Te megteremteni igyekeztél munkásságoddal. Megálmodott világ volt a tied, ahova igyekeztél elvezetni az embereket. De olyan megálmodott világ, amelyet érzékenységedből, emberi becsületedből, emberközelségedből, az élet meglevő és lehetséges variánsaiból alkottál meg. Amerre Te segítetted az emberek életé­vel, örömeivel és gondjaival, kiválóságaival és gyatraságaival, eszméivel és elv- telenségeivel megrakott, súlyos szekeret, az a reális boldogulás, a legnagysze­rűbb közösségi humánum világa. Annyira közel éltél az emberekhez — barátaid sokan, viszont haragosaid dehogyis voltak! —, hogy a mindennapi életben nem látszottál ki közülük. Költeményeid talán éppen ezért szárnyaltak magasra. És most már ott tartanak Téged. Emberség? Emberközelség? Életközelség? Humánum? Bombák robbantak és Te felkiáltottál: „Ember, vigyázz, nehogy mint árva csirke, hiába hívja anyját a világ!” És írtad, hogy „a népszelídség fia”, Radnóti járt előttünk. Az „erőltetett menet”-ben „pukkadásig telt a bőr”. És mi ezt en­gedtük? Ember, védekezz, a súlyos vád különben reádháramlik. „Legalább je­lentsd ki most, hogy gyáva voltál!” És az önimádó, önfejű kis diktátor ócskáról: Ö, nem tudja a kis hülye, hogy „a maga Csele-patakján senkisem ugrathat át”. És: „nem tarthat a vágta csak addig, ameddig te akarod. Ott az a nyolc pata odamered!” (A népet szimbolizáló kocsis-nagyapáról). Cserhát József, a költő győz! Mert amit mond, az a jelen és még inkább a jövő valósága, ha mindenki még nem tartja is annak. Az emberiség küzdelmekkel kirakott lépése és nem küzdelmek nélküli, de vágyott jövője. És ö úgy vezet arrafelé, hogy költészete nem egyszerűen gondolati telitalá­lat, hanem műalkotásnak is kitűnő. Nagyszerű, tömör költői képeivel, néhány szóval — egyszerű szóval — a hegyre lendít, vagy a mélységbe von. Modern gondolatokkal, egyszerűen modern, eredeti megformálásokkal... Mit küzdött 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom