Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 2. szám - Fekete István: Számvetés (elbeszélés)
és én meg akartam simogatni. A kis cinke nem repült el, de fürgén kibújt simogatásom elől és két fekete szeme mintha nevetett volna. De ekkor az udvar végén, az istállóból kitódultak a marhák. Az öregek komolyan bólcxngatva, a fiatalok pedig kelekótyán ugrándozva rohantak a vályúhoz inni. Ha erre gondolok, mindig mintha nyár lenne, mert a kút mellett a barackfán, zöld levelek között sárgul már a barack, a ribizlibokrokon pirosak már a kis fürtök és mintha a kert virágainak lenne méhdongásos, viaszszagú, meleg, édes illata. A kerti út mellett kétoldalt ribizli- és egresbokrok vannak, de amikor nagyanyám látja, nem szabad róluk ennem, mert elrontanám a gyomrom. . . És az almafáról lehullott apró almából sem szabad ennem, mert attól is megfájdul a hasam, sőt bele is hallhatok. . . Ezen elgondolkodom, mert egyszer egyedül is kiszöktem a kertbe és ettem almát, ribizlit, egrest is, de nem rontottam el a gyomrom. Ezen erősen újra elgondolkodtam. . . és úgy éreztem, nagymamának nem kell minden szavát elhiminem, de ezt nem szabad elmondanom, mert akkor talán megharagudna és talán sírna is... Ezek az emlékeim azonban szaggatottak és az események erősen hézagosnak tűnnek fel. Nagymama ablaka Compó bácsi kertjére néz, s amikor ez a kert eszembe jut: vagy krumpli van a kertben, vagy hó. Néha cinkét is látni a bokrokon, amelyek Compó bácsi méhese előtt vannak, de legtöbbször sötét van, amikor boszorkányok röpködnek a falu felett, vagy baglyok verekednek 'kísértetekkel a templom tetején. Sajnos, azóta már kemények és igazaik lettek ezek a mesék, mert tudom már, hogy kísértetek vannak és miért ne lehetnének? Ha élettelen tárgyak üzeneteket küldhetnek a holdból és fotográfiákat, hát ezek mellett egy régimódi, pláne rokon-kísértet szóra sem érdemes — és ezek egyáltalán nem zajan- ganak, inkább csendesek és álomszernek. A templom tetején pedig lángbaglyok, vagy más néven gyöngybaglyok verekedtek nagyon is életteljes szerelmi vetélkedésben. A templom közel van, így nappal is megláthatnánk hány óra van a toronyórán, de a toronyóra nem jár. Az esperes bácsi — akit a faluban öspörösnek mondanak — néha megcsináltatja az órát, amikor az járni kezd, sőt üt is, de ez csak addig tartott, amíg a vándor órás el nem tűnik a csornai út jegenyéi között, amelynek végén még a gőzös jár, azaz a vonat, illetve vasút. . . Ez a gőzös egyszer nagyon eszembe jutott tizenöt-tizenhat évvel később, amikor az öspörös bácsi már régen nem élt és háború volt. A négyes honvédek jöttek ekkor segíteni nekünk, a 19-esekmefc és azt énekelték: ,,Befütötték a gőzbifcát, áll a menetszázad, Nyújtsad csókra kis angyalom, pici, piros szádat. . .” A négyes honvédek nyugodt, hazai színe búcsúi bátorságot öntött a vékonynyakú önkéntes káplár szívébe és úgy éreztem, mennék velük, lakodalomba, temetésre, vagy akár meghalni izzadt, véres közösségükbe, hiszen testvérebb testvéreiknek éreztem őket, mint a vér szerinti testvéreimet. 1903-ban nem láttam még gőzöst, azaz vonatot, mégis ez jutott eszembe s annak az időnek szelíd naivsága és mesebeli elképzelései a háborúról. A vándor órások, biesfcaárusok, bosnyákok, istórdások, rongyszedők és 18
