Életünk, 1969 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1969 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Cserhát József: Sümegi Tóth Tivadar emlékezete
„szemeimnek bársonyos a tekintete”, mégis a felfedezett őstehetségtől kölcsönvett póz, a kínok kifejezésére kevesebb tehetséggel. Várótermekben, vonatokon több példányban kinyomtatott egyetlen versüket árulják a hadirokkantak, a „koldus-költők”; másik frontján az Ínségnek a Sü- ihegi Tóthok remélik: talán-talán a költészetből is meg lehetne úgy-ahogy élni. Ezért ostromolják, mint bevehetetlen várakat, gyűlölik a szerkesztőségeket. Szív kell, hogy megszánja őket. Ilyen szív is van, a Móricz Zsigmondé. De mindenkinek, hogy a Kelet Népe eresze alatt meghúzódhasson, így sem jut hely. Sümegi Tóthnak is csak ritkán. Annyiszor, hogy „népies izű, fanyar hangulatú költeményei tanúskodnak hányatott sorsáról”. I Ha igaz, amit a lexikon állít, hogy „huzamosabb ideig” OTI tisztviselő is volt, akkor ma nem értjük, megélhetését miért tudta „csak ideig-óráig biztosítani.” Kitúrták-e állásából, vagy nem kellett neki a szamárlétra? Minden sorából kiparázslik: szabad akar lenni és költő. — Gyere haza, Tivadar, ne nyomorogj tovább! Ezt. írtuk neki — mondja testvérnénje, Dombi Mihályné, született Tóth Vilma. — De bizony hiába vártuk, nem jött. Csak egyszer és végleg. Akkor már nem használt neki a budafoki tüdőtöltés.” A falum rjem várt készületlen, / vásár volt, mikor megszülettem.” Egy vásárfiát juttat neki az élet: a nyomort. A nagy ajándékozások napján is csak ennyit mondhat: Karácsony van / és nincsen semmi se. Lázasan, levegő után kapkodva mondja a verset. Magától idéz: A nap fáradtan, ténferegve / omlik a fakó hegynyeregre / így tűnik el — hár lelkünk bánja j az élet sok szép délutánja:.:. Délután, 1942. augusztus 15-én hunyja le a szemét. Abban a temetőben nyugszik, ahol Sümeg első poétája, aki ugyancsak zsinóros ruhákat viselt. De aj nemesi költőn más anyagból volt a mente, drágább a zsinór is. Az Ínség szót Kisfaludy Sándor is ismerté, azzal fejezte ki, hogy Ámor-nyilazta szíve mennyire éhes már a szerelemre: A szerencse forgandó — Csak ínségem állandó! Móricz Zsigmond annyira érzi a városban lerongyolódó parasztfiatalok „állandó Ínségét”, hogy jószí vére rászabadítja őket. Azok élnek is a lehetőséggel. Sümegi Tóth nem sokáig, ő rossz tüdővel hazavánszorog Sümegre, mint Debrecenbe valamikor a nagybeteg Csokonai. „Zsiga bácsi” annyira fiaként szereti a sümegi harangozó fiát, hogy Kaszás Endre naiv búcsúztatóját azonnal közli. Tivadar halála után jelenik meg a búcsúztató a Kelet Népében. Utolsó versszaka: Kellesz te most már I Tóth Tivadarnak! / A sűrű ködből /.Majd kikaparnak. / Ameddig éltél, / Senki se voltál / Nagy leszel most már j Mert, hogy meghaltál. Bevált a jóslat? Annyira, mint a barát, a pályatárs hitte, nem válhatott be. A hagyatékra azonban ráillik a „majd kikaparnak”. Sümegi Tóth Tivadar nem lesz nagyobb költő a halálban sem, mint életében volt. De kortörténeti szempontból igen tanulságos dokumentumokat hagyott. Első költői hasonlata, megbuktatása közben, a négyesről szólt. Ennél a múltban uralmon levő osztályzatnál Sjümegi Tóth Tivadar költészetére, nem irigyelhető életére jobbat adunk. ! S S , í ' 109
